Szemán Attila: Hagyományos nyíltlángú bányamécsesek Magyarországon (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 19., Rudabánya, 1999)
Szeőke sem írta volna Ic 1903-ban megjeleni szótárában 11 a bányamécs elnevezéssel azonos értelműnek a fonçât, ha az csak az ekkor már hosszú ideje nem használatos, faggyúval táplált, s formájában is kissé különböző típusra vonatkozott volna. A kahanyec nyilván a szlovák elnevezés volt ugyanarra az. eszközre, s mint ilyent, a szlovákok lakta felvidéki területeken a szlovák nemzetiségű bányászok bizonyára már régebben is használták általában a mécsesre. Valószínű azonban, hogy a magyarhoz hasonlóan szaknyelvükben ők is foncának nevezték a kifejezetten bányászati célokra szolgáló mécset. Klementis említett vélekedése is a azt támasztja alá a foncáról. hogy a XIX. századig a szlovák nemzetiségű bányászok sem használták a kahanyec kifejezést. E váltás - mely. hangsúlyozom, a szlovák nyelven belül értendő - esetleg összefüggésbe hozható a felvidéki bányámunkások körében a szlovák nemzetiség súlyának épp e korszakban megfigyelhető növekedésével. Mindazonáltal önmagában semmiképp sem indokolhatja azt a tényt, hogy mind a szlovák, mind a magyar bányásznyelvben a szakkifejezések túlnyomó többsége máig német eredetű, miközben a mécses neve több magvar bányavidéken is szlovák. Ennek okát abban feltételezhetem, hogy az. otthoni világításban a felvidéki németség és magyarság körében e mécsesek használata ritkult, míg a szlovákok továbbra is elsősorban ezt alkalmazták, így a magyar nyelvbe a még recens szlovák elnevezést vették át. A fonca eredete a Magvar etimológiai szótár szerint ismeretlen. Re? 3 nter-^ nemet eredetűnek tartja, a német Funze "rosszul égő. pislákoló, füstölgő' mécses kifejezéssel hozva kapcsolatba. Az u>o hangvállozást Reuter a magyar nyelv hasonló irányú hangváltozásaival magyarázza. Gregor^ valószínűbbnek tartja, hogy a nyíltabbá válás már a cipszer (szepesi szász) nyelvjárásban végbement. Egyikük sem tud azonban arról, hogy jelentése valamely német nyelvjárásban kifejezetten a bányamécsest jelölné. Sikerült azonban erre is példát találnom. Eszak( Csehországban ugyanis a bányászok - akik persze német vagy kevert nemzetiségűek - Lunzenak, illetve b'unzenak nevezik kedvelt bányamécsüket *. Összegezve megállapítható, hogy a magyar bányásznyelvben a nyílt lángú regi bányamécses elnevezései közül a magvar "világ" és "mécs". valamim a németből átveti "fonca" a régebbi. Ezek általánosan elterjedtek voltak a történelmi Magyarország bányavidékein, bár közülük a fonca lehetett a legáltalánosabb. A XIX. század második felétől azután egyre többfelé használják a szlovákból átveti kahanyec elnevezést, ami sokhelyütt lassanként kiszorítja a köznapi magyar bányásznyelvből az előbbiekéi - nem csak a szlovák etnikum határain belül és a velük érint-