Szemán Attila: Hagyományos nyíltlángú bányamécsesek Magyarországon (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 19., Rudabánya, 1999)

28. kép megfigyelhető a javítgatások egyik bányamécsesén (28-29 kiszélesedik, s így egy körte cses sárgarézből készült. A tötték. A két darabot keményforrasztással állították össze. A fedőlapon, annak hossztengelyével párhuzamosan a kanóctartó nyelvnek kialakított ágy figyelhető meg. amit a fedőlappal egybeöntöttek. A nyelv elveszett, de a kopásnyomokból megállapítható, hogy különböző állásaiban szorítócsavarral rögzítették. A téglalap alakú kanócnyílásban vékony sárgaréz lemezből készített kanóctámasztó látható, melyet szegeccsel rögzítettek a álló bányavilágítással. A hordozható karbidlámpák csak 1908 körül jelentek meg bányáinkban. Ez azonban még ugyancsak a kezdeti állapot, mert Eisele Gusztáv Gömör és Kishont bányászatáról írt monográfiájában

21 még szó sincs a karbidlámpákról, csak a repceolajjal működtetett mécsesekről és gyertyákról. A bányászok ragaszkodtak lámpáikhoz, és sokáig használták őket. Ez talán nemcsak a szegénység takarékosságának, hanem a megszokott szerszám szeretetének is tulajdonítható, így volt ez még a múlt század végén is Jól folyamata a Központi Bányászati Múzeum kép). Eleje elkeskenyedik, hátulja pedig metszetéhez is hasonlítható. A fedett métálkaszerü aljat és a fedőlapot külön ön-