Szemán Attila: Hagyományos nyíltlángú bányamécsesek Magyarországon (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 19., Rudabánya, 1999)

A XIX. század első felére, közepére datálható az eddigiektől meglehetősen eltérő formájú új típusok megjelenése (19. kép). A kisebb méretű vasmécsesek már a Faller Jenő által a német kifejezés alapján „béka alakúnak" nevezett típushoz tartoznak. Feltehetően német területekről került Magyarországra ez a típus. Bizonyos azonban, hogy némileg átala19 kéo kult nálunk. Nemzetközi viszonylat- F ban a wesztfáliai, szászországi békaalakú lámpák, valamint a Magyares Csehországban használt kahanyec más és más formájúak voltak. Többnyire vaslemezből és kovácsoltvasból készültek. Jellemző a típusra, hogy a középkori agyaglámpákhoz hasonlóan ismét viszonylag kisméretű (mintegy 13x9 cm), körte alakú zárt teste van. melyet a már ismertetett kengyeles tartórésszcl láttak el. Zárt olajtartálya elárulja, hogy már eleve repceolajjal történő üzemeltetésre készült. A bekunkorított végű kengyel kovácsoltvasból készült, s úgy üthető bele az olajtartály hátsó, kiszélesedő részére forrasztott lemezhüvelybe. További érdekessége ennek a típusnak, hogy hasonló lemezhüvely a lámpa oldalára is fel van erősítve tűzi hegesztéssel, ami azt jelenti, hogy ide is áthelyezhető a kengyel. Valóban olyan a mécses súlyeloszlása. hogy ennél a hüvelynél fogva is egyensúlyi helyzetbe hozható. A kengyel pedig a felmelegített állapotú hüvelyből nyilván kihúzható, s a másik helyre is beüthető, mivel úgyis a tárgy lehűlésével szorul be. A kengyel bekunkorított első vége alighanem az akasztóhorog csatlakoztatására is szolgált, így látható egy nagyon hasonló rudabányai lámpán is.

16 A kanócszorító lemez itt is hosszúkás formájú és tologatható, aminek rögzítése szárnyas csavarral történt A lámpa tisztogatására és a kanóc igazítására eredetileg hegyes vastűt használtak. A kis vasmécsesek mellett persze tovább használták a XIX. század első felében, közepén a már leírt befedett kerek tálkájú lámpákat is. sőt ezek általánosabbak voltak. Az ilyen típusú mécseseken, noha ekkor már többnyire eleve befedett tálkával készültek, a befedés a továbbiakban is ideiglenes jellegűnek hat. Ennek oka az. hogy a fedőlemezt lágyforraszszal. kívülről ráhajtott peremmel erősítették fel. Talán csak megszokásból használták ezt a megoldást, de szerepe lehetett annak is. hogy egyes bányavidékeinken - elsősorban Erdélyben - helyenként még a XIX század második felében is alkalmazták a faggyút, mint világító