Poda Nicolaus: A selmeci bányagépekről (Prága 1771) (A Bányászat, Kohászat és Földtan Klasszikusai 10., Miskolc, Rudabánya, 2002.)

lévő csatornába, majd tovább a zagyosztóba folyik, innen az elhelyezett kis tuskók által több ágra bontva lefelé halad a szeren; közben a zagyot a zagykavaróval óvatosan felkavarják, hogy így az iszap elkülönüljön a színportól. Ha észreveszik, hogy az első zagylóadag kieresztése után színpor nem marad a zagyosztón, akkor 2,8-8,4 cm-re csekélyebb lejtésűre állítják a szert; ellenkező esetben viszont, ha észreveszik, hogy a zagyosztón túl sok színpor marad, és hogy az iszap így nem különül el a színportól, akkor a szert magasabbra állítják, hogy ezáltal annak nagyobb esése legyen. Az elülső és a hátsó víz mennyiségét olyan arányban kell tartani, hogy a keverés sem túl zavarosan, sem túl tisztán menjen végbe; a hátsó víz túl sok lisztet visz a szerre, az elülső viszont túlságosan is megtisztítja; darás színpornál az elsőből, finom színpornál pedig a hátsó vízből engednek többet. A liszt minősége szerint háromszor, négyszer, ötször is megnyitják a zagyosztót, és mindaddig szerelnek, amíg a szér közepén egy 17 cm magas üledék nem gyűlt össze; az üledékből aztán a zagyosztó alatt, a szér közepén és végén néhány lapáttal kivesznek, s ezek vizsgálata megmutatja, melyik a tiszta, közép és a gyenge színpor, illetve melyik a meddő iszap. Ez utóbbit a kifolyó csatornába dobják,