Zsámboki László szerk.: Péch Antal (1822-1895) kisebb munkái (A Bányászat, Kohászat és Földtan Klasszikusai 7., Miskolc – Rudabánya, 1993

Péch Antalról pár szót (Zs.L.)

x 242 x lexitásában (műszaki, természettudományi, közgazdasági, szociális stb. kérdéskörök), másrészt a múlt-jelen-jövő történeti vonulatában fölfogni, vizsgálni és megoldani. Történeti kutatásait még aktív ipari vezető korában kezdi, de már az ötödik X fölött: számára a történelem nem bújócska, vagy sértődős menekülés, hanem jövőt építő programjának része. Igazi magyar ember volt, aki magyarságát nem kabátja hajtókáján, hanem szívében viselte, akinek magyarságát tettei hirdetik: magyar szakoktatás, szaknyelv, szakirodalom, szakfolyóirat, szakegyesület és magyar bányász-kohász köszöntés. Igazi ember volt, mert elveihez, a forradalom és a magyar szabadság eszméihez tántoríthatatlanul ragaszkodott, még akkor is, ha tudta, hogy legszebb munkás, alkotó éveinek évtizedei mehetnek (s mentek is!) visszavonhatatlanul és jóvátehetetlenül veszendőbe. S amikor érezte, hogy kora és egészsége miatt már nem képes az önmagától mindig elvárt legmagasabb színvonalú munkára, önként állt föl először a bányakerületi igazgatói, majd országgyűlés képviselői székéből is. Számára a szolgálat s nem a hivatal és pozíció volt a fontos, a Haza, a magyarság, a magyar bányászat boldogulása és fölvirágoztatása volt a cél, s ezt - vezérelve volt pályája során - az csinálja, aki legjobban tudja.