Zsámboki László szerk.: Péch Antal (1822-1895) kisebb munkái (A Bányászat, Kohászat és Földtan Klasszikusai 7., Miskolc – Rudabánya, 1993
Az ércek előkészítésének elvei (Előszó, Tartalom)
ELŐSZÓ. Most két ére riszonyaim igen kedvezők valának arra hogy idüinet egy nigyobbszerü mű szerkesztésére fordíthassam, munkáin föladatául az érezek előkészítését választani, mert akkor még nem jelent volt meg Rittinger remek inűve, és azt reméltein, hogy a bányászati irodalomban átaljában egy hézagot toltok be, midőn az érezek előkészítésének elméleti és gyakorlati szabályait öszszeállitva közrebocsátom. Hogy e munka nem Eittinger müvének másolata, mutatja azt egész szerkezete, s bizonyítják főkép hiányai. Rittinger müvét a mult év elején kaptam meg, és ámbár elösmernem kellett, hogy az én szerény dolgozatomnak az övé mellett elenyészni kell; mégis elhatározám közrebocsátását; mert ugy véltem, hogy ezáltal mint pályatörő a magyar irodalomnak és magyar bányaiparosainkuak jó szolgálatot teendek, és reméltem, hogy tisztelt, szaktársaim méltatva a jóakaratDt szíves elnézéssel fognak viseltetni müvem gyarlóságai iránt; közrebocsátottam pedig munkámat, a Rittingeré után némileg kibővítve, egyébiránt ugy a mint Tolt, a helyett, hogy a Rittingcrét fordítottam volna le; mert a mult év tavasza óta már nem volt időm, hogy ezt tehessem. A mű kiállítása főképen a rajz mellékletek elkészítése igen lassan haladt, de mégis elkészült valahára, habár egy egész évvel későbben is, mint igém volt; a kezdet nehézségeivel kelle itt is megküzdeni, és azon körülménynyel, hogy művemet előfizetés nélkül atarám kiadni. Ezen mulasztásnak egyébiránt azon jó következménye lett, hogy Eittinger legújabb szerkezetű lökszéreit is felvehettem még, s az által művem teljesebb lett. Attul félek, hogy azon tisztelt szaktársaim, kik e művemben egy rakás uj műszót Teltek találhatni, csalatkozni fognak ; mert igyekeztem, hogy a mit magyarán megmondhattam, arra uj műszót ne alkalmazzak; s fötörekvésem az rolt, hogy előadásom könnyen érthető legyen. Reményiem is, hogy a ki művemet átolvassa, annak azon néhány műszó, melyet elkerülhetlenül használnom kellett, semmi nehézséget sera okozand ; s ez okból fölöslegesnek tartottam egy külön müszótárt csatolni munkámhoz. Budán, 186$. deczember havában. Pech Antal.