Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 8. (Rudabánya, 2009)

Tanulmányok - Bányavárosi boszorkányperek, különös tekintettel egy 1715. évi telkibányai esetre. (Márkus Zsuzsanna)

A Váradi Regestrum 16 tizenegy veneficáróÚ 1 és három malefici­umról {% tesz említést. Az 1279-es váradi zsinat exkommunikációt szab ki a varázslókra és a jövendőmondókra. Hosszasan lehetne sorolni még a különféle történeti dokumentumok és törvények bo­szorkányellenes rendelkezéseit, ettől azonban most eltekintek. Egy dokumentumra mégis fontosnak tartom felhívni a figyelmet, mert az üldöztetések kezdetét jelzi. VIII. Ince Summus desiderantes affectibus kezdetű bullájáról van szó (1485). A dokumentum kifej­ti, hogy a boszorkányok az ördög földi hívei, és a római keresz­ténységen belül tűzzel-vassal irtandók. 19 Jacob Sprenger és Henrich Kramer 1486-ban írták a Malleus maleficarum (Boszorkánypöröly) című művüket, mely a boszor­kányüldözésekkézikönyvévé vált. Bevezetőjében pápai bullák kap­tak helyet. Az első fejezet a boszorkányok tetteivel, eretnekségük­kel foglalkozik, a második a varázslás eszközeit mutatja be, a har­madikban pedig ad egy perrendtartást a vádlott vallatásának és megbüntetésének a módozatairól. Magyarországon ugyan e per­rendtartása nem vált törvénnyé, de a periratokból kiderül, hogy gyakorlati alkalmazására sor került. A hazai büntetőjogot alapve­tően két szokásjog-gyűjtemény határozta meg: Werbőczy Hármas­könyve, illetve a Pax Criminalis. Más jogkönyveket is használtak városi törvényszékeken: a Constitiutio Criminalis Carolinát. Magyarországon a 16. század második felében kezdődtek el az üldözések, a török hódoltság után öltöttek nagyobb méreteket, majd a Rákóczi-szabadságharcot követően ismét emelkedő ten­denciát mutatnak. 20 lft 13. századi latin nyelvemlék, 1208 és 1235 között készült. Jogügye­ket, szerződéseket, végrendeleteket, büntetőügyeket tartalmaz. Helyne­vek és személynevek fontos forrása. A Váradi Regestrum elektronikus változata elérhető: ht^yAvvvvv.rfmlib.hu/digitkonyvtar/dok/vr/index.htni 17 Méregkeverő, varázsló, kuruzsló 18 Istentelen, rosszakaró, gonosztevő varázsló 19 Magyar Néprajzi Lexikon, Boszorkányperek címszó. 20 Klaniczay Gábor: Boszorkányok, bűnbakok: hogyan működik a vádas­kodás logikája? (Előadás, 2006. április 10., Mindentudás Egyeteme.)

Next

/
Thumbnails
Contents