Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 7. (Rudabánya, 2009)

Archívum - Csaplovics János értekezése Aranyidka bányászatáról. (Közli: Hadobás Sándor )

aranymosásokon kívül már régebben folyhatott föld alatti termelés is, mert a kincstári bányászat kezdetén a 19. század előtti bánya- és kohóiparnak számos jelére akadtak (ezekre Csaplovics is utal). A régi műveletek többnyire csak a telérkibúvásokra telepített kis aknákkal folytak, nem hatoltak nagyobb mélységekbe. Kassa városa 1761-ben Aranyiakat eladta a kincstárnak, amely - kihasználva a térség erdőkben való gazdagságát - az 1760-as évek elején rézkohókat létesített, majd ezek körül 1767-ben megalapította Opáka (ma Opátka) és Réka (ma Rieka) telepes községeket. Mivel itt rézérc-termelés nem folyt, a kincstári kohók valószínűleg a szepesi bányákból származó nyersanyagot dolgoztak fel. Az üzemek felállításának tehát az erdőhasznosítás volt az elsődleges célja. De már ekkortájt is létezhettek bányaüzemek, amit egy aranybányát ábrázoló 1778. évi térkép bizonyít. A 18-19. század fordulóján magántársulatok aktív tevékenységéről van tudomásunk. Az aranyidkai bányászat fellendítése azonban Svaiczer Gábor (1781 - 1845) későbbi selmeci főkamaragróf érdeme, aki a hagyomány szerint kassai illetőségű lévén, szüleinek iratai között az aranyidkai bányászatra vonatkozó dokumentumot talált. A helyszínre utazva biztató jelekre akadt, s Bécsben kieszközölte, hogy megbízást kapjon a terület bányászati szempontú átkutatására. Kilenc évig tartó munkáját - amely nagy fáradsággal és személyes vagyona jó részének feláldozásával járt - siker koronázta, olyannyira, hogy az általa feltárt érckészleteket 50 évre elegendőnek számították. Az eredmények ismeretében a kincstár elhatározta a bányászat megindítását. A Svaiczer által feltárt telérek mellett a magánvállalkozók által régebben művelt előfordulásokra is jogosítványt szerzett, ahol a társulatokkal együtt dolgozott. Az üzem kezdetét Csaplovics 1807. július l-re teszi, és a termelési kimutatások alapján az 1815. október 31-ig terjedő időszakot eredményesnek mondja. Ezután két évtizedig nem ismerünk adatokat Aranyidka bányászatáról. 1840 után feltehetően a hanyatlás jelei mutatkoztak, mert az évtized közepén kiterjedt érckutatásokba kezdtek. A krízis 1858-ban érte el a tetőpontját, ekkor kis híján beszüntették a termelést. 1859-ben végre ismét érces telérekre bukkantak, s 1862-től 1890-ig 7 év kivételével nyereséges volt a bányaüzem. Ezután újból visszaesés következett be, majd 1896-tól folyamatos veszteséggel dolgoztak, amit csak állami szubvencióval tudtak pótolni. 1897-től fokozatosan csökkentették a munkások számát, sőt 1910-től a termelést is szüneteltetni kellett. Később újraindították a bányászatot, de csak nagy nehézségek árán tudták fenntartani. Trianon után, a csehszlovák éra kezdetén még néhány évig folyt a termelés, de 1925-ben végleg leállították. 1938-ban az I. bécsi döntés nyomán a Felvidék déli része, benne Aranyidka is, visszakerült Magyar-