Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 6. (Rudabánya, 2008)

Közlemények - Megállapodások és viták a hosszúhetényi szén kitermeléséről. (Dr. Bíró József)

Ezek a hosszúhetényi Bükösi dűlőben helyezkedtek el. A pécsi püspökségi uradalom és a Victoria Bányatársaság kérésére a budai bányakapitány engedélyezte itt mind a kutatást, mind pedig a bányatelek-fektetést, vagyis a bányászat megindítását (1). Az eljárás az ún. szabadkutatással kezdődött. A szabadkutatási engedély birtokosa meggyőződött arról, hogy érdemes-e a területen bányászati jogot biztosító bányatelek-fektetési (akkori szóhasználattal bányatelek-adományozási) engedélyt kérni, amit természetesen meg kellett vásárolni. Például tudjuk, hogy a későbbiekben szóba kerülő Victoria III. bányatelket 160 000 forintért adományozták. Az előző írásainkban bemutattuk a Victoria bányatelkek adományozásával kapcsolatos dokumentumok egy-egy részletét (1, 7). Ezekből következik, hogy a Victoria-aknát valószínűleg a kutatás során, 1871-ben mélyítették le a megnevezett mélységig, ami - ha az akkor a bányászatban elfogadott bécsi öl mértékegységben számolunk - 45,3 m mélységnek felelt meg. A széntelep vastagságát máshol 3 bécsi lábban (0,95 m) adták meg. A dokumentum további része megemlíti, hogy a helyszíni bejárási engedélyezési eljárásban részt vett Radenich János pécsi ügyvéd, a szóban forgó hosszúhetényi területet birtokló pécsi püspökségi uradalom meghatalmazott ügyésze, valamint a bánya bérlői, a Zsolnai Társaság tulajdonosai: Grün Zsigmond és fia, Zsolnay Vilmos és Engel Adolf pécsi kereskedők. A társaság részéről Riegel Antal mint bányaigazgató jelent meg. A szomszédos bányát (DGT) H ni lit ska Antal képviselte. A Zsolnay Társaság 1871-ben 50 éves bérleti szerződést kötött a Pécsi Püspökséggel, de csak négy évig birtokolta a bányát, s 1874-től albérletbe adta a Victoria Rt.-nek. A bányatelkeket a Pécsi Püspökség nevére jegyezték be. A Victoria Rt. bérlőként voltjelen. A bányából nyert szén mennyiségéről nincs tudomásunk. A termeivény viszont az akkori viszonyok között tetemes mennyiségű lehetett, mivel elszállításához lóvontatású vasutat építettek (1). Megtaláltuk ennek a vasútnak a „szabályzatát" is, melyben részletesen meghatározzák a vontatással kapcsolatos óvó rendszabályokat.