Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 6. (Rudabánya, 2008)

Közlemények - Megállapodások és viták a hosszúhetényi szén kitermeléséről. (Dr. Bíró József)

K ö z 1 e m é n y e k Megállapodások és viták a hosszúhetényi szén kitermeléséről DR. BÍRÓ JÓZSEF A hosszúhetényi szénlelőhely jellemzői A hosszúhetényi szénelőfordulás a földtani térképek alapján is a mecsekiek közé sorolható. A pécsi szénbányászat peremvidékét alkotta már a XIX. században is. Éppen ezért a kezdetek nem hozzá kötődnek, bár nem volt túl messze az iparszerű pécsi széntermelés bölcsőjétől, Vasastól (1. ábra). Nagyobb jelentőséget azért nem kaphatott, mert adottságai kedvezőtlenebbek voltak, mint a centrumhoz közelebbi lelőhelyeké (1). Az itteni bányászati tevékenység azonban szervesen illeszkedik a helyi szénbányászat kezdeti vonalához. A vasasi terület határától K-re a felszín közelében már csak a fedőben települt szénrétegek, szénzsinórok kibúvásait találhatták meg. A szenes rétegsor a község közigazgatási területe alatt 8001000 m mélységben lelhető fel (2. ábra). Ezt a XX. század közepén végzett kutatások és a nyomukban 1954-ben megindult aknamélyítések bizonyították. Mai tudásunkkal e tény már világosan látszik, de őseink kitartó küzdelmet folytattak az ismeretekért. 1870-től mintegy 130 éven keresztül próbálkoztak a művelhető széntelepeket megtalálni, hogy részesei legyenek a kibontakozó ipari fellendülésnek. Ezt az időszakot (1870-2000) négy jól elkülöníthető szakaszra oszthatjuk a hosszúhetényi szénterület történetében: 1. a Victoria-bánya működése a Victoria I., IL, és bányatelekhez mélyített Victoria-aknával; 2. a Szent Miklós-bányatelken végzett kutatások;