Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 6. (Rudabánya, 2008)
Tanulmányok - A 125 éves jubileum árnyoldala a nógrádi szénmedencében (1986-1988). (Dr. Szvircsek Ferenc)
A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége 1986. augusztus 5-i ülésén ismét tárgyalt a hazai szénbányászat helyzetének rendezéséről, az Állami Tervbizottságnak a szénbányászatról hozott határozatáról. Ebben az évi 24 millió tonnás széntermelésen belül 2 millió tonnával csökken a mélyművelésű bányák, s ugyanennyivel emelkedik a külszíni fejtések teljesítménye. Az átalakítás azzal jár majd, hogy a leggazdaságtalanabbul termelő 13-14 mélyművelésű bányában fokozatosan megszűnik a termelés. Megoldásként a szénbányászat irányítását erősítik, az Ipari Minisztérium mellett Állami Szénirodát hoznak létre, mely koordinálja a bányavállalatok termelését az igényeknek megfelelően, a beruházási eszközök és az állami támogatás felhasználását, és segítséget nyújt a munkakörülmények javításához. 15 Az ország vezetése kénytelen volt azonban beismerni, hogy az elmúlt húsz évben folyamatosan arra biztatták a lakosságot, hogy az elhasználódott olajkályhák helyett vásároljanak vegyes-, illetve széntüzeléses kályhákat és kazánokat. Most, hogy a nemzetközi olajárak csökkentek, nem játszhatnak ismét az emberek érzelmeivel és pénztárcájával. Egyértelműen ki kellett jelenteni, hogy a lakosság maradjon meg továbbra is a széntüzelés mellett, mert a „kormányzat hosszú távon garantálja az ellátás biztonságát". Ezeket a gondolatokat Kapolyi László ipari miniszter mondta még februárban, amit egy kormányhatározat is megerősített. Erre a bányásznap előestéjén hasznos volt emlékeztetni az embereket, mert a kormány döntött a szénbányászati iparág átalakításáról, s egyre több felelős szakember közölte, hogy szó sincs a hatvanas évek szénkrízisének megismétlődéséről. Azért sem lehetséges a régi idők szellemének és gyakorlatának megismétlése, mert nemcsak bezárják a gazdaságtalanul termelő, kimerülő-félben levő bányákat, hanem ezzel egyidőben új, bő hozamú és korszerűen gépesített aknákat fognak nyitni. A korábbi energiapolitikával szemben „féltő gonddal őrködnek azon, hogy a nehéz és férfias bányászszakma a jövőben is olyan töretlen anyagi és erkölcsi elismerésben részesüljön, ami méltán megilleti. " Ezt próbálta érzékeltetNógrád, 1986. augusztus 6. 72