Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 5. (Rudabánya, 2008)

Évforduló - Megkésett emlékezés dr. Lux Gyulára. (Hadobás Sándor)

Tanács tagja, a Tankönyvügyi Bizottság előadója, német nyelvi, majd általános tanfelügyelő, a nyári német nyelvű tanítói továbbképző tanfolyamok vezetője stb.) Mindeközben gazdag irodalmi munkásságot folytatott: nyelvtanokat, szakkönyveket adott közre, továbbá számos ismeretterjesztő, módszertani, nyelvészeti cikket és tanulmányt, recenziót publikált (Család és Iskola, Magyar Tanítóképző, Polgáriskolai Tanáregyesületi Közlöny, Magyar Pedagógia, Néptanítók Lapja, Katholikus Iskola, Századok stb.)- 1933ban a szegedi egyetemen doktori címet szerzett. 1940-től tanügyi főtanácsosként az általa szervezett Magyar Királyi Állami Németnyelvű Tanítóképző Líceum igazgatója. Innen vonult nyugdíjba 1944. szeptember 1-én. 1957-ben hunyt el Budapesten, 73 éves korában. Napjainkban már csak a legszűkebb szakmai körökben tartják számon a nevét és életművét, annak ellenére, hogy Donath Péter az 1990-es években egy könyvet és két tanulmányt szentelt személyének, a kaposvári Bencéné Fekete Andrea pedig egyetemi szakdolgozatának témájául választotta Lux Gyula nyelvoktatói és intézmény szervezői munkásságát, emellett életrajzi cikkeket is írt róla. Megismertük a pedagógus, az oktatásszervező és a nyelvész Lux Gyulát - de volt egy olyan vonulata is fáradhatatlan munkálkodásának, amelyről eddig nem esett szó. Ifjú korától élete végéig nagy szeretettel, sokoldalúsággal és szakértelemmel kutatta kedves városa, Dobsina (amely nem csak polgáris diákéveinek színtere volt, hanem apai ágon a családi kötelékek is ide fűzték; édesanyja Szepesremetéről származott), valamint népe, a gömöri és a délszepesi németség eredetét, múltját. E témákban született tanulmányai és könyvei máig alapvető jelentőségűek. Többségük még 1945 előtt látott napvilágot, de két legfontosabb munkája, amelyek nevét a német nemzetiségi kutatás terén Európa-szerte ismertté tették, már csak halála után, külföldön kerülhetett sajtó alá. Dobsina és a Szepesség déli részének német telepesei az ottani gazdag érctelepek kiaknázása céljából bányászokként kerültek hozzánk valamikor a középkorban. Szülőföldjükről magukkal hozták és új hazájukban gyorsan meghonosították sok nemzedéken át kikristályosodott szakmai tudásukat, miközben hűséggel őrizték az