Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 5. (Rudabánya, 2008)
Tanulmányok - A magyarországi bányászegyenruhák történeti rétegei. (Szemán Attila)
A bányászszablyát szintén csak ezekkel, de elsősorban az aufhauerral viselték. 8. A két világháború között A két világháború közötti időszakban - hasonlóan más folyamatokhoz - fellazult a bányászegyenruhák viselete is. Egyesek hordták még egy ideig az Osztrák-Magyar Monarchia korszakának rangjelzéses bányászegyenruháit, azok tartozékaival együtt, mások keveset törődtek az egyenruhákkal. Faller szerint az állami ércbányákban tartották magukat a hagyományokhoz, de a szénbányászok egyenruha-viseléséről lesújtó a véleménye. „A szív és lélek nélkül, iparszerüleg űzött szénbányászat keretében viszont kezdettőlfogva is csak nehezen tudott meghonosodni - bár nagy szénbányáink - különösen az utóbbi években - rendkívül sokat fáradtak a bányászuniformis bevezetése érdekében... " A1 Ennél azért talán jobb volt a helyzet, hiszen a hagyományos szénbányászatban, például Pécs környékén és Brennbergbányán létezett bányászegyenruha, s azokat viselték is. Igaz, hogy nem az aufhauert, hanem elsősorban az olcsóbb kivitelű fekete bányaingeket találjuk meg ebben az időszakban, amikhez általánosságban a selmeci sapkát hordták (34. kép), és különböző vastagságú gyapjúszövetből, sőt fekete posztóból is készítették. Az aufhauert egyre kevésbé használták, bár elsősorban a bányászati felsőoktatás hallgatói között azért akadtak olyanok, akik még varrattak maguknak (35. kép). Sopronban Ruzsinszky László ifjúsági köri elnök aláírásával készült egyenruha-szabályzat is 1933-ban. 48 Ebben a díszruhák között a bányaing van első helyen (36. kép). Gallér, kézelő és betét a szakoknak megfelelő színnel (bányászoknak: fekete bársony, vaskohászoknak: acélzöld, fémkohászoknak: meggyvörös), keményített inggel és sapkával, karddal viselhették. Az aufhauer - meglepő módon - visszaszorult a kisestélyi szintjére, mindhárom szak csak fekete bársonyozással, selmeci sapkával, kard nélkül viselhetFaller Jenő, 1943. 245. p. Szemán Attila - Méri Edina 2001. 57-69. p.