Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 5. (Rudabánya, 2008)

Tanulmányok - A magyarországi bányászegyenruhák történeti rétegei. (Szemán Attila)

„Egy Schemnitzi bányász és annak felesége" címűn (28. kép) a bányász kék magyar nadrágban, magyar csizmában, kék magyar zekében és a fején ún. tótkalappal jelenik meg. Ez a viselet is párhuzamos a zöld-fehér-piros viselettel. A fehér zubbony emellett nemegyszer kék magyar nadrággal látható. Igaz, hogy ez a változat jóval ritkábban fordul elő, és inkább a körmöcbányai bányászok viselik, mint a selmeciek. A 18-19 században a tótkalap elég gyakori a bányamunkások körében; először valószínűleg a kohászok munkaruhájának a részét képezhette, vagy legalábbis hasonló volt ahhoz. Idővel a felvidéken kedveltté vált, s feltehetően később ragadt rá a tót elnevezés, mint pl. a tótkemence esetében is történt. Valójában a fejfedő nem lehetett választóvonal a különböző nemzetiségek között, hiszen a szlovák nemzetiségű bányászok is bizonyára használták annak idején a zöld süveget, ahogy ünnepélyek alkalmából ma is ezt veszik fel a Selmecbányái templomban. A német nemzetiségű bányászok ugyancsak hordhatták, sőt kellett, hogy hordják, hiszen a Selmecbányái bányamunkások túlnyomó része német és szlovák etnikumú volt már a 18. században. Hoffinger arról nyilatkozott 1792-ben, hogy az idegen eredetű bányászok magyar ingben és nadrágban dolgoznak, és bányán kívüli ruházatukban is gyorsan átvették a magyar viseleti elemeket. Nyilván a helyi bányászok, sőt a nem egészen frissen bevándoroltak is magyarnak, vagy legalább magyarországinak érezték magukat. 6. Bányászegyenruha-rendelet, 1837 August Lobkowitz herceg, a bécsi udvari kamara elnöke javaslatára 1837-ben díszegyenruhát alkottak a bányászati tisztviselők számára, természetesen az egész osztrák birodalomban. Fekete posztóból, a bányászhagyományoknak megfelelően zöld bársony hajtókával és süveggel készült. A felkarokon a jellegzetes tömés ezeken is megvolt, és a különböző zsinórok, rojtok a 7 rangfokozatnak megfelelően pontos rangjelzéseket határoztak meg. Nemzeti jellege csupán annyi volt, hogy az ezüst kardbojt belső rojtja Magyarországon zöld, fehér, piros selyemből készült. Ez Svaiczer Gábor Selmecbányái főkamaragróf kérésére történt így, aki nagy-