Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 3. (Rudabánya, 2007)

Közlemények - Sikeres bányamentés 1859-ben. (Közli: Hadobás Sándor)

hogy az egyik áldozat kinyújthatta rajta karját, s kezet szoríthatott megmentöivel. Nagypéntek este volt, midőn a cél szerencsésen el volt érve. Ekkor tűnt ki, hogy a befalazottak éppen azon utat választották megszabadulásuk eszközéül, melyet kívülről ragadtak meg; a megnyitott akna irányában ők is 3 ölnyi magasságba ásták fel már magukat a föld színe felé, s így összesen 9 ölnyi mélységen keresztül hozathattak csak ismét vissza az életbe, övéik karjaiba. A viszontlátás, mint kiki képzelheti, a legérzékenyebb jeleneteket idézé elő, s e napról még soká fog beszélni az itteni bányász krónika. Mint később beszélték a szerencsétlenek, reményeiket egy percig sem vesztették, s bár két éjszakát s három napot, teljes 60 órát töltöttek a föld sötétjében, a nyirkos levegőben, ázva, fázva, éhen, szomjan: csupán az egyik gyenge testalkatú (kinek már korábban hasonló beomlási eset egyik lábát törte el) volt kissé megtörve. Legnagyobb szerencséjök az volt, hogy volt elég tüzszerszámuk, olajuk és gyertyájuk, ámbár már ingeik madzagait kezdek felhasználni mécsesbélnek; nem voltak tehát sötétben, s a mécsvilágnál folyvást dolgozhattak, mialatt a helyzet borzasztóságát is jobban felejtették. Dohányuk is volt még. A legfiatalabb közülük, midőn legelső bontakozott napvilágra, kis pipájából vígan füstölve állott elő, hangosan kiáltva: „Glück auf! Semmi bajunk!" De azért olyan volt mind a három, mintha csakugyan most kelt volna ki sírjából a halál ijedelmei dúlt vonásokat hagytak a sápadt alakokon. Úgy vitték őket kocsikon a szomszéd Dobsina városába, hol hamar felüdültek. - A megmentés gyors, célszerű és emberbaráti munkája körül a fáradhatlan bányászokon kívül legtöbb érdemei voltak dobsinai polgármester Gál János, vasgyári igazgató Ludmann Sámuel, városi bányafelügyelő Kauffmann Kamill és bányaigazgató Hénel Sámuel uraknak. Az ő intézkedéseik hoztak rendet és erélyt a munkába.