Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 1. (Rudabánya, 2006)
Életmű - Bányába vonuló római bányászcsoportozat Linaresből (Téglás Gábor)
Ruházatuk is érdekes. Felső testük a karokkal az alsó végtagokkal leplezetlen. Fövegük nincs. Egy Cordovában, az archaeologiai múzeumban látható római szobor hasonló kiállításából következtethetőleg déli Hispániában a felső test ruhátlanságát az égalj kedvezése lehetővé tette. Lábbelijüket teljességgel nem vehetjük ki. Pedig érdekes lett volna tudnunk, hogy a kemény sziklákon való járásnál mivel védték a lábat. Kétségen kívül a mai bocskornak megfelelő caliga talpvédő bocskort viselték. A derékra boruló övből nem ráncokat látok lecsüngni, mint Sanders, hanem szöglelve alakított bőrlebernyeget, vagyis a nálunk divatos Arschleder archytyponját mutathatom abban be. Hisz a mai ülepvédőnek még szabása is erre emlékeztet! S hogy elől is alkalmazták azt, a ruha hiánya pótlása igényelte így. íme így nézték ki Hispánia ama bányáinak mívelői, mely bányákat még a főniciaiak nyitottak volt s a karthágóiak juttatának oly magas virágzásra, hogy Róma irigységét is felkeltvén, a pun háborúkat, Hannibál hősies harcait idézték fel miattuk. Ezek a terjedelmes aranybányák részben ma is kifizetik a mívelést s az érdekes relief egyik szakértő magyarázója és fényképezője, Horace Sanders angol szaktársam, kivel dáciai kutatásaimra sokat ígérő összeköttetésbe léptem, éppen ilyen régi bányaművek syndicatusában működve kapott kedvet a bánya-archaeologia mívelésére. Hogy miként néztek ki a dáciai római bányászok? azt majd bemutatom azon szoborműveken, melyekkel épen én valék szerencsés gazdagíthatni a dévai múzeumot. Bányász-társainkat pedig arra kérem, hogy ne kicsinyeljék a véletlen kedvezéséből útjukba vezetett leleteket, akárminő igénytelen semmitmondó kinézessél bírjanak is azok. íme a szegény hispániai munkásasszony mosóteknőtartójában minő nagybecsű bányász-relikviát mutathatnánk be. Sok ilyen mosóteknő-tartó lappanghat még nálunk is s ha jobban szemügyre vesszük a régi bányák környezetét, a gorcokon, a tárnanyilatokban, régi épületekben mindenütt találunk megmenteni valót. Hisz egy alkalommal majd elbeszélem, mennyi becses feliratot találtam egy bányatorokban, nálunk is befalazva, melyek azóta el is pusztultak ott!