Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 1. (Rudabánya, 2006)
Tanulmányok - Rézflotálás Rudabányán az 1970-es években (Sóvágó Gyula)
A flotálóüzem villamosenergia-igényét (300 kWh) a vasércdúsító-mű II. sz. transzformátor-állomásáról biztosították. Komolyabb gondot okozott a vízigényes előkészítéshez szükséges vízmennyiség biztosítása. Több lehetőséget megvizsgálva (bányavíz, Ormos-patak völgyének rétegvize, bánya-mélyszinten megütendő karsztvíz, erdőszállási kút vize) végül is a flotáláshoz szükséges friss vizet az Észak-Magyarországi Regionális Vízmű ivóvízhálózatáról vételezték. A 200-220 m 3 /nap frissvíz-igényt az 1975-ben megvalósított zárt vízgazdálkodási rendszer 50-60 m 3 /nap mennyiségre csökkentette. A meddőhányó felületén derített vizet visszajáratták. A rézflotáló telepítésének építészeti és gépfelújítási, ill. szerelési munkáit 1973. március és december között végezték 4 millió Ft ráfordítással, majd 1974. januárjában kezdetét vette a próbaüzemelés. Az új létesítmény az induláskor számos nehézséggel küzdött, ezek közül a legnagyobb gondot a szakképzett gépkezelők hiánya okozta. Az üzem által szervezett gépkezelői tanfolyam révén, valamint a gyakorlatban megszerzett ismereteket, tapasztalatokat követően stabilizálódott a gépkezelői létszám. Kezdetben komoly gondot okozott a csarnok fűtésének a hiánya. Ezt a problémát később (1975-től) a vasércdúsítás során keletkezett meleg levegő befúvásával oldották meg. A flotálás elve, reagensei A flotálás napjainkban az egyik legelterjedtebb ásvány-előkészítési eljárás, mellyel majdnem minden ásvány dúsítható, de leginkább ismert alkalmazási területe a színesfémek érceinek dúsítása. A flotálás (magyarul úsztatás) az ásványoknak azon a természetes vagy mesterségesen létrehozott tulajdonságán alapul, hogy a megfelelő finomságúra őrölt szemcsék felületének eltérő fizikai-kémiai tulajdonságai miatt vagy a vízben úszó légbuborékokhoz tapadnak, vagy nedvesednek.
