Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 1. (Rudabánya, 2006)

Tanulmányok - Rézflotálás Rudabányán az 1970-es években (Sóvágó Gyula)

Rézflotálás Rudabányán az 1970-es években SÓVÁGÓ GYULA A rudabányai érces területen a bányászat több ezer éves múltra tekint vissza: az újkőkortól a 20. század végéig rezet, ezüsttartalmú ólomércet, vasércet és különböző festékanyagokat termeltek. Napjainkban az alsótelekesi gipsz-külfejtés az ősi bányászhagyományok életben tartója a térségben. A rudabányai vasérces összlet triászkori, utómagmás, metaszomatikus ércképződmény, amely főleg az ÉÉK-DNy-i csapásirányban fejlődött ki. Az ércesedés elsődlegesen sziderites-baritos-szulfidos formáció, melynek felszínhez közeli része oxidálódott, vagyis a sziderit (Fe

2

C0

3

) barnavasérccé alakult. A tömzsös-blokkos-lencsés előfordulás szegélyein helyenként jelentős mennyiségű ólom, illetve rézszulfid fordult elő. A sziderit (pátvasérc) alkotóeleme a barit (BaS0

4

) is, ennek mennyisége 6-8 %. A rudabányai vasérc-előfordulás földtani szelvényét (Hernyák Gábor után) az 1. sz ábra tünteti fel. A rézérc-dúsításra kerülő szulfidos pátvasércek termelése a föld alatti bányarészben történt, melynek feltárási rendszerét a 2. sz. ábra mutatja. Rudabányán a nagyüzemi vasércbányászatot 1880-ban a Borsodi Bányatársulat kezdte meg. A legkönnyebben művelhető területekről külszíni fejtéssel nyerték ki a jó minőségű barnavasércet. A II. világháború alatt megnövekedett vasigények kielégítése céljából az 1940-es években föld alatti műveléssel kezdték meg a gyengébb minőségű pátvasércek kiaknázását, majd 1960-tól pörkölését, 1962-től pedig mágneses szeparálással történő dúsítását. A pátvasérc komplex feldolgozását már a vasércdúsító-mű tervezésekor célul tűzték ki, de a réz- és baritkinyerő üzemrész