Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970

1968/69. I. félév - 1969. május 10., 36. rektori tanácsülés

- 5 -4 03 7./ Radnót; Bejelenti, hogy dr. Kovács András adjunk­tus a II. Női Klinikáról felkérésére előadást tartott a kollégiumok női hallgatóinak különböző, őket érdeklő kérdésekben és ezért javasolja, hogy számára célprémiumot engedélyezzen a rektor. Egyidejűleg felveti, hogy nagyon sok probléma el­kerülhető volna, ha nem volnának koedukált kollé­giumok. A koedukált oktatási forma nem azt jelenti egyben, hogy együtt is lakjanak fiatalok. Rektor; Maga részéről legmesszebbmenően egyetért mindazzal, hogy Kovács adjunktus jutalomban része­süljön, mind pedig azzal, hogy ha az uj kollégium felépül külön leány és külön fiú-kollégiumot kell létesíteni. 8./ Bogina; Bejelenti, hogy a Nemzeti Bankban tárgyalt abban a kérdésben, hogy miképpen tudna az egyetem valutabevételhez jutni. Közölték vele, hogy mód volna arra, hogy bizonyos még fel nem használt dollár összegből egyes klinikákat felújítsanak, illetve műszerrel elláthassanak és a külföldiek gyógykezeléséből befolyó valutából az egyetem ré­szesüljön. 4 szakma iránt van kereslet külföldön; nőgyógyászat, urológia, szemészet és fogászat. Egyéb­ként már most is van mód arra, hogy ha előzetesen bejelentjük, hogy egy beteg be fog feküdni^valamelyik klinikára gyógykezelésre, akkor a befizetett össze­get ne az IBUSZ javára Írják, hanem az Egészségügyi Minisztérium javára. 9./ Jakab; A tegnapi VB-ülésen foglalkoztak a Marxizmus­­leninlzmus Esti Egyetemet végzett hallgatók kérdésével, valamint a beiskolázás kérdésével. Egy dologban az állami vezetés együttműködését kérik, olyan értelemben, hogy a VB javasolná, hogy a rektor elvtárs hivja fel a tanszékvezetők figyelmét, hogy a Marxizmus-leninizmus Tudomásul szolgált. Tudomásul szolgált.

Next

/
Thumbnails
Contents