Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970

1968/69. I. félév - 1969. május 3., 33. rektori tanácsülés

14./ Jakab: Tájékoztatja a Rektori Tanácsot, hogy a VB pénteki ülésén tárgyalta a gyógyszerészképzés programját és ugyan­azt a határozatot hozta, amit már a Rektori Tanács is, hogy ennek a nyersanyagnak a felhasználásával készítse el a Kar most már a tervét. Végh dékán tájékoztatta a VB-t, hogy rektor elvtárstól december 31-ig kapott haladékot a terv elkészítésére és vállalta a kar, hogy eddig az időpontig minden alterna­tívára kiterjedően kidolgozzák az anyagot. Bejelenti azt is, hogy a hallgatók önálló szépirodalmi folyóiratot szeretnének inditani 2 havonkénti megjelenés­sel. Á VB elvben helyesli, de olyan formában, hogy kapcsolódjék az Orvosegyetem.Szerkesztőségéhez, működje­nek azzal együtt és 2 oldallal meg kell növelni az Orvos­­egyetem terjedelmét. Ez a két oldal teljesen a hallgatók rendelkezésére álljon. Válasszanak maguknak szerkesztő­séget, de ez a szerkesztőség az Orvosegyetem szerkesztő­ségének irányításával és közreműködésével dolgozzon. Radnót: Felhivja a figyelmet, hogy a Felsőoktatási Szem­le' legújabb száma az Orvosegyetem cimü lappal foglalkozik. Nem könnyű e kérdésben állást foglalni, nem volna helyes elutasítani a hallgatók kérését és törekvésüket elfojtani, de önálló folyóirat megindítása nem időszerű. Rektor: Javasolja, hogy amikor hovácsics és Pékli elv­­társak lejönnek az egyetemre, ezt a kérdést is beszél­jék meg. Az Orvosegyetem oldalszámának növelése nem old­ható meg, mert már a mostani kiadásokhoz is mintegy 60.000 forinttal az egyetem járul hozzá a KK keretről, mert a Minisztérium a költségek emelését már nem vállalta. Tudomásul szolgált.' o / !/ rektor

Next

/
Thumbnails
Contents