Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970

1968/69. I. félév - 1969. március 29., 30. rektori tanácsülés

5./ Bogina: Beszámol a mult évi költségvetésből dologi bitélen adódó megtakarításról. A minisztérium még a 'végleges összeget nem adta meg, az egyetem által ki­mutatott megtakaritásból kivonják a nem teljesített ápolási napokat és más tételeket is. Előre láthatóan igy is összesen legalább 700.000 forint marad az egyetem számára. Rektor: Ebből az összegből szeretne néhány már beér­kezett indokolt igényt kielégíteni, tekintve, hogy 3-án 2 hé'tre elutazik és erre az időre helyettesí­tésre egyben Radnót rektorhelyettes asszonyt felkéri és tudja, hogy ő nem szívesen foglalkozik anyagi ter­mészetű kérdésekkel, ezért szeretné, ha elvi döntés születne az alábbi igények tekintetében. a. / a könyvtár számára könyvbeszerzésekre 50.000 forint engedélyezését indokoltnak tartja. b. / A Szövettani Intézetnél és az Anatómiai Intézet­ben a most kapott hallgatói köpenyek tárolásához szük­ség van szekrények beszerzésére, ez kétszer 25.000 forintot, összesen 50.000 forintot tesz ki. c. / A 3zövettani Intézet további kérése egy hulakocsi beszerzése és más oktatási eszközök beszerzésére 60.000 forint, amit szintén indokoltnak tart. Radnót: Kéri, hogy ha az anyagi lehetőségek megenge­­dik, Lapis professzor* mikroszkópigénye nyerjen kie­légítést, esetleg az oktatási eszközökre adott hitel­maradványból. Kéri továbbá, hogy a Marxista tanszék igényét elégít­sük ki, Az elmúlt hetekben rész tvett a Marxista Tan­széken tartott értekezleten és ott felmerült, hogy semmi keretük nincs még egy iróasztallámpát sem tud­nak vásárolni. * Bogina: Tudomása szerint nem volt semmilyen igénye á marxisba Tanszéknek, de meg fogja nézni és bekéri az igényüket és azt kielégítik. A Rektori Tanács fenti igények teljesítésével egyetért.

Next

/
Thumbnails
Contents