Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970
1968/69. I. félév - 1968. október 26., 9. rektori tanácsülés
- 5 -q 0 G<t n/s u Radnót felhívja a figyelmet, hogy tudomása szerint bizonyos változtatások vannak "A nagy magyar orvosok" ciraü kiadványban megjelenő orvostörténeti anyag felkért Íróinak személyében. Javasolja, hogy az eredeti -Egyetemi Tanácsi határozattal szemben történő utólagos változtatásokhoz rektori engedély legyen szükséges. A rektori tanács ezzel egyetért és felkéri a rektort, hogy ilyen,értelmű levelet Írjon Sós professzorhoz. 4./ Az 191ö-as Polgári Demokratikus Forradalom és a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása 50. évfordulójára rendezendő emlékünnepségünk időpontjául Vass Henrik elvtárs - egyelőre csak telefonon - a november 20-i dátumot választotta, délután fél 5 órai kezdettel tartaná előadását. Ezért a múlt héten bejelentett Egyetemi Tanácsülés nem november 20-án, hanem november 27-én lesz. November 20-án alkalmas az időpont a gyógyszerészképzés kérdésének megtárgyalására# Tudomásul szolgált. 5./ 6770/1968. Művelődésügyi Minisztériumból Polinszky miniszterhelyettes megküldte "Az egyetemek szerveseti kérdéseiről és tanulmányi fegyelmi és vizsgaszabályzatáról" szóló jogszabály-tervezeteket megvitatásra és véleményadásra. A vitaanyagot megfelelő példányszámban megküldte# a három karra, kérve a dékán urakat, hogy a miniszterhelyettesi leirat értelmében alakítsák ki a Kari Tanács véleményét, beleértve a Kari társadalmi szervek véleményét is. Az Egyetemi Tanácsnak november 50-ig kell eljuttatnia a Művelődésügyi Minisztériumhoz állásfoglalását. A dékánokat felkértem, hogy javaslataikat akként készítsék elő és juttassák el a Rektori Hivatalhoz, hogy az Egyetemi Tanács november 27-i ülésén fog a kérdéssel foglalkozni.