Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970
1968/69. I. félév - 1968. október 12., 7. rektori tanácsülés
számukra megfelelő tanterem. Az a véleményük, hogy egy ilyen gyakorlóhelyiséget a kórbonctani Intézeten belül ki lehetne alakitani, meg lehetne találni erre a megfelelő helyiséget anélkül, hogy ezt a tantermet kellene erre felhasználni. Igen sok helyiség van az intézetben más célokra. 1 A Rektori Tanács úgy határozott, hogy dr. Somogyi Endre dékánhelyettes és ßogina Elemér gazd.rektorhelyettes helyszini szemlén nézzék meg, hogy mi a helyzet az intézeten belül nem volna-e lehetséges átszervezéssel a gyakorló .tantermekhez szükséges helyiséget biztosítani.1 5./ Másik kérése Lapis professzornak, hogy az éptlffiési munkálatok során egy hidegszosát alakítsanak ki az intézetben, ennek költsége mintegy 120.000 forint. Miután az építkezések május-júniusban fejeződnek be, ennek a kis szobának a kialakítása még az építkezésen belül megoldható volna. A Rektori Tanács egyetért ezzel az igénnyel és tudomásul veszi a gazdasági rektorhelyettes bejelentését, hogy az átalakítás házi tervezéssel is megoldható. A költségeket az egyetem biztosítja, ha más módon ne®, lehet a KK keretből. A Gazdasági rektorhelyettes fentiekről Lapis professzort értesiti. 6./ 6514/1968. A minisztérium megküldte Törő professzorhoz, mint az Országos urvostudományi Filmbizottság elnökéhez intézett levelük másolatát. Ebben azt Írja a minisztérium - nyilván