Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970

1968/69. I. félév - 1968. szeptember 21., 4. rektori tanácsülés

f _________ _jj__________- 4 -5./ Átiratkozási kérelmekkel kapcsolatos kérdések. A minisztérium négy olyan kérelmet küldött meg, ahol az átiratkozás elutasítása ellen különböző helyekre /Pártközpont, egészségügyi miniszter/ nyújtották be panaszbeadványokat. a./ Kende Mihály a Debreceni Orvostudományi Egyetemen 3,25 /közepes/ eredménnyel végezte el a II. év­folyamot. Apját, dr.Kende Mihályt Budapestre helyez­ték a MALÉV KÖJÁL főorvosának. Apja személyesen is ittjárt augusztus hó folyamán és szóban és Írásban is közöltem vele, hogy az Egyetemi Tanács határo­zata alapján csak jeles, vagy jó tanulmányi elő­meneteld hallgatókat veszünk át. Kovácsics elvtárs telefonált Kende Mihály ügyében és közölte, hogy átvételét a Pártközpont is támo­gatja. a b./ Dr.Kalaus Györgyné sz: Fenyőváry Éva, Kádár elvtárshoz irt panaszbeadványt, amelyet a minisz­térium illetékességből megküldött és Kovácsics elvtárs a leiratban a következőket írja: "Megítélésünk szerint a kérés teljesítése indokolt­nak látszik". Fenyőváry Éva V. éves orvostanhallgató Pécsről kérte átvételét. Tanulmányi eredménye: 3,75 volt. Kérését azzal indokolja, hogy egy éve házasságot kötött és férje a Műszaki Egyetemen tanársegéd. Radnót rektorhelyettes javasolja, hogy mind a t dékán kapjon felkérést a honvédelmi oktatássall kap­csolatos javaslat elkészítésére. Felelőse a kérdésnek mind a háromkar vonatkozásában dr.Somogyi Endre dékánhelyettes,üáxX egyben koordinál­ja is a kérdést megfelelő szervekkel. Átnézve b meg­küldött tematikát, javasolja Radnót rektorhelypttes, hogy a dékánok figyelmét külön hivjuk fel az atLap­­rendeletre, amely kimondja, hogy óraszám emelas nél­kül kell az oktatást megszervezni. A rektori tanács egyetért azzal, hogy a dékánok dolgozzák ki a kari Javas­latokat. Az oktatás megszervezésének és irányításának felelőse Somo/fyi dékán­helyettes legyen, dékánok javallata­ikat november végéig küldjék bt a rek­torhoz.

Next

/
Thumbnails
Contents