Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970

1967/68. II. félév - 1968. július 13., 27. rektori tanácsülés

a klinika ideiglenes vezetésére. Ezek után pár nappal Kovácsics elvtárstól értesült, hogy Varga dékán való­ban felkereste őt és közölte, ho^y félreértésen alap­szik az egyetem véleménye, mert o kezdettől fogva Huszár docenst javasolta a tanszék ideiglenes vezetésére. A minisztérium most a problémát úgy kivén ja megoldani, hogy dr.Berényi Béla egyetemi tanárt biznák meg a Fogpótlástani Klinika ideiglenes vezetésével* Erre precedens már volt Szegeden, ahol Tóth Károly profesz­­szor is két tanszéket vezetett. Az egyetem válaszát várja a minisztérium. 3*/ ■> ^ 0 (/iQU Tájékoztatásul szolgáljon, hogy a II.sz. gyermekklinikánál üresedésben lévő docensi állásra és a II.sz. Neurológiai Klinikán betöltetlen docensi állásra kértük a pályázat kiírásának engedélyezését. A minisztérium ezt elutasí­totta azzal, hogy a pályázati hirdetményeket összegyűjt­ve úgy kell megküldenünk, hogy az 1969. január 1-én jelenjen meg az Egészségügyi Közlönyben* Egyik elmúlt ülésünkön szó volt arról, hogy a minisztérium 4 központi gyakornoki állást ad most végzett klinikai pszichológusok alkalmazására. A pályázatot a Bölcsésztudományi Karon kiirták és erre több jelentkező adta be pályázatát. Miskovits dékán urat kértük fel, hogy a 4 állás elosztására tegyen javaslatot* A dékán ur javaslata az alábbi: I.sz. Belklinika I.sz* Neurológiai és Psychiatriai Klinika II.sz. Neurológiai és Psychiatriai Klinika II. sz. Gyermekklinika A rektori tanács fentiekkel egyetért. A rektori tanács ezzel a megoldással egyet­ért miután most már olyan a helyzet, hogy egyik oktató sem jöhet szóba a megbízás­ra. Tudomásul szolgált* 4,/ Híix/íJCi iín/uíi c 3Vi

Next

/
Thumbnails
Contents