Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970
1967/68. II. félév - 1968. július 6., 26. rektori tanácsülés
- 11 pályázatnál másodiknak javasolt mérnökre gondol. Rektor ismerteti a tanáccsal azt az elgondolást, hogy a Műszaki Oszt lyból Főosztály kivánunk szervezni három osztállyal. Mivel Szászi főmérnök elmegy az egyetemről az ő vezetése alatt álló Beruházási Osztály is a Főosztály részévé válik. Az osztályvezetés kérdését igen meg kell fontolni. Az volt a korábbi álláspontunk, hogy jövő évi költségvetési helyzet lehetővé fogja tenni, hogy elsősorban az arra érdemes műszaki emberek fizetését rendezzük. Nem volna helyes jelenleg csak az egyik osztály élére kívülről hozni vezetőt magasabb fizetéssel, mint a többi osztályvezetőknek és ilyen ellentétet' és bérfeszültséget okozni, nem beszélve arról, hogy a Gazdasági Igazgatóságon más vezetők /Csizmadia/ fizetésének kérdését is figyelembe kell venni, amikor majd a műszaki osztályvezetőkről döntünk. A még ez évben hátralévő pár hónapra megbízott vezetéssel is folytathatja működését a Beruházási Osztály, közvetlenül az uj főmérnök alá rendelve. Bogina rektorhelyettes kéri, hogy a kérdést a Műszaki Osztály dolgozóival megbeszélve, két hét múlva tegyen előterjesztést. Rektor megkérdezi Radnót rektorhelyettest, hogy az I.sz. Szemklinika építkezésével kapcsolatban a vállalattal a tárgyalást mikorra lehet beütemezni. Radnót professzor kifejti, hogy ha a vállalattal az előzetes tárgyalások pozitiv eredményt mutatnak, akkor nincs akadálya a megbeszélést megtartani, azonban semmi körülmények között ne történjék ez úgy, hogy esetleg itt a személyes megbeszélésén kelljen az aláirast elutasítani. Bogina rektorhelyettes felhatalmazást kap arra, hogy az előzetes tárgyalásokat a vállalat al úgy folytassa le, hogy az egyetem az 1971* március 1-ig történő befejezéssel egyetért. Budapest, I960, július 9» A rektori tanács fentiekkel egyetért, azzal, hogy akkor az uj főmérnök is jelenjen meg ennek a pontnak a tárgyalásánál. 16./ /dr /