Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970
1967/68. II. félév - 1968. június 8., 22. rektori tanácsülés
klinikában annál is inkább, mert a hibajegyzékben felmerülő hiányosságok pótlására feltehetően több hónap szükséges* A klinika kérését azzal is alátámasztottam, hogy Rektor Elvtárssal történt előzetes megbeszélés alapján felajánlottam összeg megjelölése nélkül egy komolyabb prémiumot» Mikó főmérnök a felhozott érvek ellenére sem volt hajlandó korábbi befejezési határidőt megjelölni, mert véleménye és a műszaki szakértők véleménye szerint a jelenlegi magyarországi épitési technológia, anyagellátás és létszámviszonyok miatt ennél reálisabb határidőt felelősséggel vállalni nem tud. Kérte, hogy az Egyetem legkésőbb junius 13-ig nyilatkozzon az általuk felajánlott újabb határidő tekintetében, hogy ezen nyilatkozat birtokában végleges szerződés jöhessen létre és a munka julius 15-én beindulhasson. Kötelezettség nélkül azonban megemlítette, hogy ha a következő év folyamán az említett feltételekben javulás állna be /anyagellátás, kooperáció/ úgy a vállalat önmagától fogja a határidő előrehozatalát felvetni. Egyébként a felajánlott prémiumra ebben a formában nem tart igényt, mert megválósithatatlannak tartja az Egyetem által kitűzött határidőt. Véleménye szerint a vállalati dolgozók megérdemelnék a prémiumot, ha a vállalat által kilátásba helyezett 1971. junius 31-i határidőt késedelem nélkül betartják. Budapest, 1968. junius 7. O /Dr.Bogina Elemér/ gazdasági rektorhelyettes 1*1