Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970
1967/68. II. félév - 1968. január 27., 4. rektori tanácsülés
4 Az egyetemnek korábban leszögezett állásfoglalása volt, hogy a hallgatók oktatását 3 kórházra koncentrálja: Heim Pál kórház, István kórház és Semmelweis kórház. Az oktatást elősegitő státusokat éppen fentiekből kifolyólag ezek a kórházak kapták meg. A kért státust az egyetem nem tudja biztosítani. Megoldásként azt javasolják, hogy miután a Heim Pál az István és a Semmelweis kórházzal történt megállapodás korábban már az egyetemi oktatásban való részvételre, aÍV.sz.Belklinika próbálja meg, hogy a gyakorlati oktatás a felsorolt kórházak valamelyikében valósuljon meg. O 10./ 290/68. Az 1918-as polgári demokratikus forradalom, a magyarországi Kommunista Párt megalakulásának és a Tanácsköztársaság megalapításának 50-ik évfordulójával kapcsolatos egyetemi ünnepségekre Somogyi dékánhelyettes elvtárs javaslatát elkészítette. 1. / 1918-as polgári forradalom és a magyarországi Kommunista Párt 50.éves jubileumát egy közös rendezvényen ünnepeljük 1968.október végén, vagy november elején meghívott vendégekkel, kibővített ünnepi tanácsülés keretében. Meghívott előadó - egy újkori történész - emlékezne meg az évforduló jelentőségéről. 2. / Javasolja Somogyi elvtárs - amit az egyetem is csak javaslat formájában fogadhat el - hogy az ünnepi évfordulóról párt-alapszervi ünnepi taggyűléseken és ünnepi szabad pártnapokon is emlékezzenek meg. 3. / A KISZ vetéledőt szervez, hogy ki tud többet a történelmi eseményekről. A vetélkedő alapszervi szinten indulna és összegyetérni szinten fejeződne be. 4. / A Tanácsköztársaság kikiáltásának 50.éves évfordulója alkalmából a Marxizmus Leninizmus Intézet rendezésében tudományos ülésszakot javasol. Fenti javaslatokkal az értekezlet egyetért. 11./ 87V68. Az Egészségügyi Közlöny december havi rendkivüli számában jelent meg az egészségügyi miniszter utasitása a Munka - Törvénykönyve egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról. Ezzel kapcsolatban egy munkabizottság kapott megbízást, hogy dolgozza ki azokat a rektori utasításokat, amelyekre vonatkozóan a Minisztériumi szabályozás rektori hatáskört ir elő.