Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1963-1964

1963. szeptember 25., 1. rektori tanácsülés

- 34 -csinálni, kik jó oktatók. Az Egyetemen össze kell hoz­ni egy csoportot, aki ezzel foglalkozik. Ezt jobbnak tartaná, mert fél-munkaidőben megfelelő embert erre adni nem tudnak. Rektor: Tehát úgy határoznak, hogy 1/2 munkaidőben meg­­felelő szakorvost jelen pillanatban nem tudnak adni, de vállalják, hogy az Egyetemen összehoznak néhány ember­ből álló csoportot, elkezdik a munkát és felveszik a kap­csolatot a pedagógiai kutató csoporttal, valamint az Orvosegyetem cimü lapban is megjelentetnek egy cikket e kérdésről. A Tanács fentiekkel egyetért. 5417/1963. E./ Az egyetemi hallgatók balesetbiztosítása. Rektor: Ez év májusában az Egészségügyi Minisztérium leírt" Egyetemünkre, hogy az Állami Biztositó illetékes képviselője fel fog bennünket keresni a hallgatók bal­esetbiztosításával kapcsolatos kérdések megbeszélésére. A Minisztérium egyetért ezzel és kérte, hogy a megszer­vezéshez támogatást adjunk. Az Állami Biztositó ennek alapján megtette konkrét előterjesztését, amely szerint kéri, hogy mindhárom karon jelöljünk meg egy-egy dolgo­zót, akik az egyetemi hallgatók önkéntes balesetbiztosí­tását intéznék a beiratások alkalmával. A biztosítás di­ja egy tanulmányi félévre lo.-ft. A lebonyolitással meg­bízott dolgozó a beszedett dijak lo %-át kapja jutalék­ként . Kéri e kérdésben a Tanács állásfoglalását. Az oktatási rektorhelyettes asszonynak voltak észrevé­telei e kérdéssel kapcsolatban, kéri, hogy azokat a Tanáccsal ismertetni szíveskedjék. Radnót: Az Állami Biztositó kérte, hogy biztosíthassa a hallgatókat. Erre önként mindenkinek joga van, de így úgy néz ki, hogy az Egyetem erre kötelezi a hallga­tókat. Ki mondja meg a hallgatónak, hogy ez önkéntes ? Bartha: Nagy táblákon az önkéntességet ki kell emelni. Radnot: Sok hallgatónak anyagi problémája van, nem sze­retne, olyanok zsebéből kivenni a lo ft-ot, akiknek ez problémát jelent. Abban az esetben lehet ezt véghezvinni, ha a hallgatók tudomására hozzák, hogy ez önkéntes. hi

Next

/
Thumbnails
Contents