Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1963-1964
1963. november 13., 2. rektori tanácsülés
Észrevételek az Egészségügyi Minisztérium által megküldött egyetemi tipuaazabályzat-térvezethez* ad* 11*4« §, A három kar egyöntetűen az egyetem szervezeti egységei nek felsorolását a tervezettől eltérő módon úgy javasolja, hogy a tanszékvezetők a gazdasági főigazgató előtt legyenek feltüntetve* Álláspontom szerint a tervezet szerinti felsorolás Egyetemünk szempontjából közömbös,, minfetán a gazdasági főigazgatói tisztséget a hivatkozott paragrafus l*bek* a*/ pontjában emlitett gazdasági rektorhelyettes tölti be*. Hasonlóképpen javasolják a karok az l*bek*c*pontjában foglalt felsorolás megváltoztatását azzal, hogy a dékáni hivatalok a gazdasági igazgató^felőtt szerepeljenek* Miután a gazdasági igazgató össz-egyetemi rektori szerv, mely szerv az ügyeket egyetemi, rektori szinten intézi, a javaslatot nem látom helytállónak* Fentiek szerint a két módosítást a Minisztériumhoz felterjesztendő észrevételünkbe nem javaslom felvenni* A tervezet a rektori tanácsról az előző szabályzattól eltérően nem tesz említést* A rektori tanácsot javaslom továbbra is fenntartani és a tervezetbe felvenni, miután az egyetemi tanács összetételében és létszámában nem látszik alkalmasnak arra, hogy az egyetemvezetés összes kérdéseiben mint a rektor operativ tanácskozó testületé működjék* Működését az alábbiak szerint javaslomt A rektori tanács tanácsadó testület, amely az Egyetem folyamatos vezetésével összefüggő kérdésekben támogatja a rektor munkáját* Elnöke a rektor, tagjai a rektorhelyettesek* a dékánok, továbbá a Magyar Szocialista Munkáspárt egyetemi végrehajtó bizottságának titkárai akadályoztatásuk esetében a helyetteseik* A rektori tanács üléseit a rektor a szükséghez képest hivja össze éa azokra más egyetemi oktatókat, az igazgatási szervezet dolgozóit, vagy külső szakértőkét is meghívhat. « / 'fHC