Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1963-1964
1963. szeptember 25., 1. rektori tanácsülés
Azt is figyelembe kell vennünk, hogy jelenleg 400 orvostanhallgatót oktatunk elméleti tárgyakra, de a múltban ismételten előfordult, hogy hosszú évekexti át a felvett orvostanhallgatók száma az 500-at is elérte, illetve meg is haladta. A klinikai tárgyak oktatásának kiszélesítésére és gyakorlatibbá tételére a tanszékekhez kapcsolódó rendkívüli tanári rendszer, amelyet a Budapesti Orvostudományi ügy etem .jelenleg készit elő, megfelelő keretnek látszik. A kinevezendő rendkívüli tanárokat az elméleti és gyakorlati orvosképzésbe egyaránt be lehetne vonni. A kinevezendő rendkívüli tanárokat nagyobb kórházainkba lehetne csoportosítani, hogy ezzel az oktatást egy nagyobb kórházi egységben zavartalanul végezhessék. Az oktatásba bekapcsolt kórházi osztály szervezetileg nem tartozna az egyetemhez, a kórház kötelékében maradna, de oktatási feladatainak ellátására megfelelő ellátmánnyal /személyeet, felszerelés stb./ rendelkezne. Az oktatás rendjét a tematikát az egyetemi tanszék professzora adná meg és irányítaná, a kollokviumokat a rendkívüli tanár, a szigorlatokat egyetemi bizottság előtt kellene letenni, amelynek elnöke a tanszék professzora, tagjai az Egészségügyi Minisztérium képviselője és az előadó rendkívüli tanár. A klinikai tárgyak oktatásában az elmélet mellett a gyakorlati oktatás nagyobb súlyt kapna, mert a közkórházi osztályok bevonása lehetővé teszi a kisebb csoportokban történő korszerű oktatást a betegágy mellett. Ez a módszer a fiatal orvosainknál ma tapasztalható bizonytalanságot a diagnosztikában és therapiában csökkentené és ezzel egyetemi oktatásunkat lényegesen gyakorlatibbá tenné. Az orvosképzés kiszélesítésének és gyakorlatibbá tételének ez a rendszere a továbbiakban is biztosítja az egyetemi oktatás egységét. A rendkívüli tanárt az egyetem nevezi ki, a tematikát, az oktatás rendjét a tanszékvezető professzor irányítja, az elért eredményt a szigorlatokon pedig módjában van ellenőrizni. Lényegében tehát a közkórházak bevonásával csak az egyetem oktatási bázisa szélesül ki és válik gyakorlatibbá, de irányitó befolyása az oktatásra változatlan marad. Ezzel lényegében a Szovjetunióban és a szocialista államokban már jól bevált rendszerre térnénk át, ahol egész orvostudományi egyetemek - mint pl. Leningrádban - vannak zömmel kórházi bá- 5 -/tot,
