Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962
1962. május 29., rektori tanácsülés
Közelebbről non szokható nen a a a nód. ahogyan az óvf dyan főnök a fonti kérdésekben .véleményét kialakítja: természetesen látogatni kell a hallgatók gyakorlatait, meg* kell részletesen ismernie a csoportvezetők véleményét, adott cotton ol kellbeszélgetnie a hallgatókkal. Ez utóbbit egyáltalában non k~ll 'azonban úgy gondolni, hogy az óvf olyan-főnök minden hallgatóval köteles elbeszélgetni: csak ott, ahol ennek szükségessége fölmerül. Az intézetükben ós klinikákon tapasztalt, ós az oktatás ügyét álca dályoz 6 köéülné.uyckx ol bel ci*to,s cl szerint a dékánnal: jelentést tesz, mndo-nkópon elkerülendő o-gy olyan gyakorlat, hogy az évfolyanfőnök - mintegy patronálás jellegével - sajját na ga tesz biráló jellegű észrevételeket és kifogásokat az adott intézet, klinika professzora előtt. Helyesnek látja a Bizottság azt is; ka az első két évfolyanon kap a KISZ-alap-szerv e y évfolyan-foiiököt, cici azután a fölső évek idejére egy klinikus évfolyrn-főnölciiek adja át a gondjaira bízottakat. Lényegében tehát minden hallgatónak két évf olyan-f önöké lomé tanulmányai során. Célravezetőnek látszik, hogy r.z évf olyan-főnököket a legmagasabb gyakorlati óraszánban oktató' intézetek tansegédszonélyzétéből válasszak ki, különös tekintettől orra,-hogy nagyonis kivárna- A tos, hogy kellő idő álljon az évf oly ári-főnök rendelkezésére a rábíz ot*» tok viszonylag nagyobb .nehézségek nélküliGfigyól önnel kisérésére. Az elsőbb évfolyaio.okoivfizilca, kémia, anatómia, élettan, szövettan y: jöntto élsősorban szóba. A magasabb 'évfolyamokon belgyógyászat /holkM- • nlkóVyxabbóS3Ct''/sebészeti klinikák/, 'nőgyógyászat /nőgyógyászati Iclinilcalc/, {-yoiViok/yógyásZat /győrnek yógyászc.ti klinikák/ jönnének ilyen szempontból leginkább számításba. Több ok javaslatára a Bizottság megállapodik abban is, hogy helyes volna az oktatói vélemény ki al aid. Sásánál, illetve a tanulmányi eredmények értékelésénél, mintegy haladottabb szakmai- értékelés alapjául, figyelembe venni azokat az intézeti véleményeket, melyek a demonstrátorokról, tudományosköri tagokról, illetve a pályamunkák nyerteseiről a Dékáni Hivatalba beérkeznek. Az utóbbiakban ismertetett szempont!figyelembevétele a Bizottság meglátása szerint feltétlenül gyümölcsöző» bar a hallgatóság kisebbik felére vonatkozik csupán.- 4 " t 2./ A ICI3Z-vélemény, illetve if jusá ;i vélemény. Ezt a tanulócsoport készítené ol és iiyilt vitában kellene ne.,;tárgyalni, illetve megvédeni. Megmarad tehát a jelenleg is érvényben lévő rendszer, nikoris az alcpvé 1 emenyt a tanulócsoportból megalakított stülcebb bizottság szőve gézi meg és e y osucsbizottoág. melynek mások mellett az évfolyam KISZ— és Pártszervezetének vezetői is a tagjai, nézi át, illetve adott % étben módosítja. Figyelembe kell azonban venni a következőkben a. dékán által kiemelt és a. Bizottság által elfő adott azon szempontot, mely szérint a csoport egészének is g neg kell tárgyalnia az if júsági véleményt, azaz a nyilvános megvitatáshoz ragaszkodni lall. Természetszerü, hogy a. véleményt az érintett hallgatónak tudó:.ására kell hozni, hogy esetle;; észrevételeit írásban, szóban megtehesse. A KISZ-, illetve if jusá ;i véleményt a. hall; ,;ató tanulmányai során két alkalom . 1 kell készíteni, mégpedig harm.adéves korában, illetve ötöcVéves kora vé;-;én.-2-./. 19o7.