Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963

1962. október 10., értekezlet

- 3 -36 Balogh: Sokszor tárgyaltak erről a kérdésről és először az Egészségügyi Minisztériumnak .kellene eldönteni első­sorban, mennyire fontos és sürgős nagyobb létszámú fog­orvos képzése, kibocsátása, állésbaiielyezése. Erre csak a Minisztérium tud felvilágositást adni* Helyesli, amit rektor ur felvetett, hogy először az elvi kérdést döntsék el. Nyilvánvaló, hogy most már, amikor Szegeden is megindult a fogorvosképzés, bizonyos mérté­kig kedvezőbb kilátások vannak. Felmerült az is, hogy nem lehetne-e a nagyobb létszámú fogorvoskópzést azáltal biztosítani, hogy a vidéki egye­temek mindegyike kapcsolódjék be a xogorvosképzésbe. Ez is egyik ut. E pillanatban Budapesten 7^6 hallgató van, I.éven II. " III. " IV. " V. " 132 199 173 129 63 Nyilvánvaló, hogy a következő évfolyam a jelenlegi ötöd­éves létszámnál nagyobb lesz. Az .egészségügyi Miniszté­riumnak komoly gondot fog okozni, amikor yl. egy évfo­lyamban már 129 végző fogorvos elhelyezéséről lesz szó. Ezeknek állás biztosítása, felszerelés biztosítása, ko­moly feladat. Ez országosan megnöveli a fogorvosi rende­lések óraszámát. A mezőgazdaság szocializálásával kapcsolatban vetődött fel és várható az igények növekedése. Tudják, hogy bizo­nyos hiány van fogorvosban és ezt pótolni kell. Sajnos nincs jelen az Egészségügyi Minisztérium képviselője,aki bizonyos kérdésekre tudna választ adni, elsősorban arra, hogy mennyire sürgős a kérdés. Második kérdés, hogy mi­lyen előnyb és hátrányt jelentene a 9 féléves oktatás be­vezetése. Rektor urnák válaszolvai a jelenlegi lo féléves képzés­nek is vannak hátrányai. A feltételek nincsenek biztosit­­va teljesen, hogy a lo féléves oktatás kifogástalanul men­jen. Először a feltételeket kell kialakítani, reális ter­vet kell készíteni. Elsősorban arra a kérdésre kell vá­laszt kapni, hogy mennyire sürgős és fontos e pillanatban a kérdés. Rektor: ügy van informálva, hogy valóban szükség van több fogorvosra, hogy milyen mértékben ezt senki nem tudja, különösképpen a mezőgazdaság szocializálásával kapcsolat­ban, hogy mennyi a reális létszám. Azonban azt gondolja, hogy belenyugodni abba, aminek a feltételei nincsenek biztositva és nem látszik, hogy biztositva lesz, az na­gyon kockázatos dolog. A Minisztériumból tudja azt, hogy ha most fogorvosokat képeznének ki és azt mondanák,hogy a IV. éves fogorvosokat mindjárt kiküldik vidékre, nem lenne hova küldeni, nincs meg a feltétel. Egy szervezési

Next

/
Thumbnails
Contents