Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963

1963. március 6., 6. rektori tanácsülés

\ lo Z, 19 Rektor: Pl. a revizori csoportnak tulajdonképpen a rek­torhoz kellene közvetlenül tartoznia, mert az egész Egye­tem revízióját végzi, de a rektor ezt, a dolog természe­ténél fogva úgy sem maga csinálja, hanem a gazdasági rek­torhelyettes, de ha a revízióval kapcsolatban a rektor kü­lönösképpen bele akar avatkozni egy dologba, bármikor meg­teheti, azonban normális körülmények között nem a rektor Bogina: A P.M. határozott utasítása szerint- miután a gaz­daság i ügyek végrehajtásáért a gazdasági vezető a felelős - közvetlen a gazdasági vezető alá rendelt a revizori csoport, így került szabályozásra, de természetes, hogy a rektor, vagy a dékánok bármilyen vonatkozásban kérhetik a reviziós csoport közreműködését úgy, hogy erről a gazdasági rektor­­helyettes tudjon, mert a reviziós csoport munka programját be kell tartani, elő van Írva, hogy milyen területeket, mi­kor és hogyan kell ellenőrizni. Az Egyetemen a reviziós munka nagyon hiányos volt, minősé­gében kritikán aluli. A Minisztérium képviselőjével, Pékli elvtárssal, a Pártbizottságon tartottak egy megbeszélést, ahol a reviziós csoport kérdését nyugvópontra hozták. A Minisztériumnak az volt a kérése, hogy a két jelenlegi re­vizort le kell váltani. Ez nem volt megoldható állás szem­pontjából; egyiket leváltják, a másik revizor továbbra is megmarad, amennyiben bele tud illeszkedni az uj reviziós csoport munkájába. Az ellenőrzési osztály olyan vezetőt fog kapni, aki a Mi­nisztériumban revizori főosztály vezető volt, ezen a vona­lon abszolút járatos, e téren szaktekintély. Kiadásához az illetékes minisztérium hozzájárult. Ápr. 1-én indul be ez az osztály 6 személlyel, az eddigi 2 helyett. Tar,ján: Az egyetemi élettel kapcsolatos problémák két cso­portra oszthatók: elvi kérdések és a mindennapos ügymenet. A szervezeti szabályzat, ez a keret, nem foglalkozhat az elvi kérdésekkel, ez az ügymenetre vonatkozik. Kivánatos lenne, hogy a jövőben eljussanak odáig, hogy rektori és dékáni szinten elsősorban elvi kérdésekkel foglalkozzanak, az ügymenet olyan stabil legyen, amit a különböző szabály­zatok szabályoznak és megy a maga utján. Radnót: így elmondva ez nagyon szpp, de az élet ezt nem veszi tekintetbe, olyan helyzeteket produkál, hogy az ügy­rend nem mehet a maga utján. Nap, mint nap az életnek meg­felelően kell eljárni. Papirforma szerint lehetne csak igy dolgozni. intézi

Next

/
Thumbnails
Contents