Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963

1962. november 16., 3. rektori tanácsülés

2 -alatt a 'biológiát negt nulni nen igen lehet. Az idén érett jelöltek nagyrészét hátráltatta a középiskolai biológiai oktatás heterogén volta is. Egyes iskolákban részle­­tosen ós szigorúan, fiegkövctelték a tananyagot, nás helyeken pedig kihagyásokkal, helyenként lerövidítve oktatták a tárgyat. Eddig minden évben a. fizika -dolgozatok jelentették a. nehezebben megoldható feladatokat, a jelöltek nagy részénél,;nig ez évben biológiából sok esetben rosszabb dolgozatot irtok, nint fizi­kából. Miként a tavalyi felvételi /vizsgabizottsági/ jelentéiben is szerepelt, az idén ismételten szükséges megemlítenünk, hogy a Művelődésügyi Minisztérium kiadásában 1962-ben megjelent "Tá*. jékoztató a folsöokt tási intézmények felvételi rendjéről" c. brosúrában a ''Biológiai törne.tiké.jónál 10 kérdés-komplexum csil­laggal. van jelölve, amelynek magyarázó szövege szerint ezeknek" a tételeknek az ismerete csak az Orvostudományi Egyetemeken kö­telező. Sok iskola és rajtuk keresztül, t nulóik is azt hiszik, hogy a csillaggal jelölt tételeket csak az orvoskarra jelentkező! nek kell tudni, a Gyógyszerészi Karon ezek nőm szükségesek. Kon­tos volna tehát a Művelődésügyi Minisztérium illetékes osztályá­val korrigáltatni a brosúra, szőbenforgó csillagos magyarázatát olymódon, hogy azok ismerete a. Gyógyszerészi Kari felvételi vizsgákra is szükséges. * A jelentkezők politik: i és ideológiai szempontból tájékozottak. Kirivó járatlanságot e téren a bizottságok nem tapasztaltak. A tapasztalatok szerint a középiskolákban általában elég élénk KISZ-élet folyik. Sokan vettek részt c. nyári ifjúsági építő­táborok munkájában, a.z "Ifjúság a. szocializmusért5*; mozgalom és az iskolák Marxista, és Ateista köreinek munkájában, ‘-egyes ese­tekben pedig iskolán kivüli politikai oktatásban is. A régebben érettek szinte kivétel nélkül részt vettek munkahelyük KISZ szervezetének munkájában, sőt többen vezető funkciókat is töltöttek be. • Az általános műveltség tekintetében fejlődés nem igen yolt top ács tolható♦ Főleg a vidékieknél hézagos a műveltség, kü­lönösen a képzőművészetben járatlanok. A fiatalok modora, ma­gatartása megfelelő, szerények, tisztelettudók és általában megnyilatkozásaikban őszinték, mindamellett kellő öntudattal rendelkeznek, ; Egyes Gyógyszertári Központele egyidejűleg tartották az asszisz­tensi vizsgákat, :z egyetemi felvételi vizsgákkal. Ezeknek a jelentkezőknek a felkészülése tehát igen nehéz volt? mert sem a fizika, sem a biológia nem képezte az asszisztensi vizsga anyagát. Ez a fi f .1 okra hátrányos megoldás a jövőben feltét­lenül elkerülendő, mert az idén a gyógyszertári'.asszisztensek nyilván ez okból viszonylag rosszul szerepeltek. . A fölvételi vizsgaolőkészitő t nfolyan hasznosságát sokat vi­tatják, azzal az indokolással, hogy a mar egyszer úgyis tanult 2 tárgyból féléven át történő 'előkészítéssel, még a kis átfogó szellemi képességűek is bejuthatnak az eg; etemre, ha'.a munkában eltöltött időért járó 5-4- pont is beszámításra kerül. Ezzel ez ellenvetéssel szemben ez előkészítő tanfolyam igen nagy előnye, ők-Ml

Next

/
Thumbnails
Contents