Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963
1962. november 16., 3. rektori tanácsülés
- 2 -akikről a személyes '-megbeszélés .lapján kedvező vélemény olesküit ki és forclitvn. Megállapítják a bizottságok, hogy a;.fizika dolgozatok példái-' nck kidolgozása iskolánként változó, igy pl. az aszódi gimnáziumiban alig oldottak nog példák ab. &z á felvételező szempontjából hátrányos. Kiemelnek néhány iskolát, amelyekről megállapítják hogy nagyon gyengék, Így a pásztói;, jászberényi, hatvani, soproni és a II. kér. Hónán Kató gimnázium. A felvételre kerülőkre vonatkozóén megállapítják még a vizsgabizottságok, hogy viszonylag kevés volt a, munkás- és paraszt származású vizsgázó és'sokszor szakmai és politikai ismereteik* som voltak kielé gitőel:. Itt jegyeznénk még meg az egyik vizsgabizottság megállapítás át, miszerint a. munkás származású jelentkezők politikád szempontból ált láb n nem voltak iskolázottabbak és aktívabbok az átlagnál. Az iskoláktól, a jelöltekről beérkező jellemzések Sok esetben' szubjektiveknek [látszanák. Több bizottság kiemeli, hogy aligáiig van iskola, ahol tényleg .z objektiv bírálat alapján Ítélnék meg a gyereket. Különösen a vidéki iskolák jellemzéseiben érződik a "személyi kapcsolatok hatása". Több bizottsáig a következő javaslatot töszi." Egyrészt mindazokat, akik hon látszanak megfelelőknek^ értesítsék erről és közöljék veiül:, hogy a jövőben ne is pályázzanak. Ezzel kapcsolatban ; emeljék a normát és ne csak az egész alacsony pontszámúnkkal, de égy bizonyos határig a magasabb pontszámúnkkal • is közöljék azt, hogy felkészültségük nem elégséges. Itt felvetődik az értékelésnél a középiskolai érettségi vizsgák és a felvételező eredménye közötti gyakori inkongruencia. Helyesebb lenné talán a többi évi vizsga átlagok összegét pontozni. Lényegesebb különbség műt vfckozna a pontszánokban, ha az érettségi vizsga; eredményeit nagyobb pont szám különbséggel értékelnénk /például 5-3-1./ Felvételi rendszerünk egeik hiányossága, hogy a jelöltöket meglehetősen szül: szempontból vesszük vizsgálat alá. ‘.A jelöltek ugyanis csak két szakmai tárgyból tesznek vizsgát. Az általános műveltség és a politikai tájékozottság "kipuhatolása" megtörténi!: ugyan, de konkrét elbírálás alá nem esik. Ehhez a problémához tartozik az a többször fölmerült kérdés is, hogy tudniillik a biológia, és a fizika alkalmas ok-e arra, hogy rajtul: keresztül elbíráljuk y-lakinál: a.z orvosi pályára, való' rátermettségét. Kétségtelen, hogy az említett két tárgyon keresztül felvilágosítást k'.phatunk a jelöltek gondolkozási készségéről, intuitiv és logikai képességeiről, szorgalomról, stb., de mégis csak szűk . keresztmetszet az, amin keresztül belőtekinthetünk az egé$z emberbe. Úgy vélem erdenes lenne megfontolás tárg óvá;tenni, hogy ne teljesszük-e ki négy,(tárgyra a felvételi vizsgát, hasonló módon, mint ahogy az; a &zovjotuniób;n történik; Ez ..a négy tárgy pedig: fizik/, kémia.,: magyar nyelv és irodalom, valamint "egy 'Választott idegen nyelv lenne, A felvételi vizsga, tárgyai csak'' olyan tárgyak lehetnek, amiket a jelöltek középiskolában, tanulnak, de minél több ilyen tárgyból vizsgáljuk meg őket, annál teljesebb képet kaphatunk róluk, ár orvosi pólya sokoldalú képességet ki vám, vizsgáljuk meg tehát a jelöltekét is sok oldalról. A cv