Eötvös Loránd Tudományegyetem Orvostudományi Kar / Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanártestületi ülések, 1950-1951

1950. október 10., I. rendkívüli kari ülés - Orvosfizikai Tanszék betöltése - Tanulmányi ügyek

szakosító tanfolyamán, 1946-43 tavaszán a nevelők továbbképző tan- folyamán, 1946 decemberében tanulmányi felügyelők számára rendezett tanfolyamon. K-rK.-rEgKir Oktatói éc tudományos tevékenységén kivül jelenté­keny csakszerveseti, politikai és társadalmi munkásságot is végzett. Tevékeny részt vett kezdettől fogva a szakszervezeti életben# Kezdet­ben mint a pestszentlőrinci csoport titkára, majd pedi^ a Szakszerve­zeté. Központban, mint a gimnáziumi tagozat országos titkára dolgozott. Kult évben alapfokú szakszervezéti szemináriumot végzett. Pestszent­lőrinci működése alatt, mint városi képviselőtestületi tag is dol­gozott: 1945 márciusa óta a Szociáldemokrata Párt, 134S áprilisa óta a Kagyar Dolgozók Pártja részéről. 1949 nyarán Pestszentlőrinc- ről Budapestre keltetett és ekkor fenti tisztségéről lemondott. Mindezek alapján a Bizottság úgy véli, hogy Tarján Imre dr. egyetemi rended.vüli tanár az orvo3-fizikai tanszék, betöltésére alkul- mas egyéniség s ezért javasolja a tanszékre való meghívásra* Budapest, 1950 szeptember lió /Dr. Isaekutz Béla/s.k. egyet *ny . r,tanér elnök /Dr. Ratkóczy Kándor/ eg, et.nv. r. tanár előadó /Dr.Gegesi Kiss Pál/s.k. /l)r. öoós József/s.k. egyet.ny.r.tunár egyet.ny.r.t nár /Dr. Strómb Bruno/fe.k egye t.ny.r.taná* b iz ottu. Igi tci{ ;ok. 53

Next

/
Thumbnails
Contents