Eötvös Loránd Tudományegyetem Orvostudományi Kar / Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanártestületi ülések, 1950-1951

1951. május 8., VI. rendes tanácsülés - Tanulmányi kérdések

- 8 ­Horn: kérdezi, hogy az első félév anyagából is kell-e a hallga- tóságnak kérdéseket feltenni? Dékán: a tegnapi miniszteri értekezleten az jött ki, hogy termé­szetesen a II.félév anyaga a kollokvium tárgya, de az alapvető ismeretek, amiket az I#félévben tanultak nem hagyhatók el. A te­matika azonban a II.félév anyaga. Dékán: a második pont a tanfegyelem kérdése. Az a tapasztalat, hogy a hallgatóság teljes figyelmét a vizsgákra irányitja, ami­ből az a hiba származik, hogy nem járnak el az órákra, nem vesz­nek részt a gyakorlatokon, sőt az órákon is a vizsgákra tanulnak. A tegnapi miniszteri értekezleten is felhivta erre a figyelmet, hogy nem kívánatos a hallgatóságnak az a beállitottsága, hogy az egész oktatás a vizsgák kedvéért van. Ennek következtében el­hanyagolják a nem kötelező vizsgatárgyakat. Hogy valamiképen segitsen ezen a bajon bekéri minden hét végén a hiányzók listá­ját és a következő hét szerdáján már felszólítja a hallgatóságot, hogy igazolja mulasztásait. Természetesen szükség van itt a Párt é's a DISZ segítségére. Jelnnti továbbá, hogy a gyanús orvosi bi­zonyítványokat felküldte a minisztériumba és a szakszervezetbe. Végül felhivta a hallgatóság figyelmét arra, hogy az ösztöndíj és tandijmegállapitásoknál a hanyagságnak kihatása lesz. Azon­ban a tanszékek, á Párt és a DISZ támogatása nélkül mindezek az intézkedések elégtelenek. Kéri, hogy a tanfegyelem kérdését ko­molyan vegyék. He éreztessék a hallgatósággal, hogy csak minisz­teri, vagy dékáni rendeletre kell eljárni az órákra, hanem a professzor is kivánja ezt meg, mert nem lehet egy anyagot könyv­ből megtanulni. A hallgatóság panaszkodik, hogy egyes helyeken /pl. elme/ sok időt vesz el a katalógus tartása, máshol viszont előre megmondják, hogy mely napon mely betűket fognak felolvasni, vagy ne mondja a professzor, hogy nem szeret katalógust olvasni, de ez dékáni rendelet. Szükség van erre, mert olyan eset is elő­fordult, hogy belgyógyászati órán 3oo helyett 80 jelent meg. Ké­ri a DISZ vezetőket, hogy ők is jó példával járjanak elő, ellen­őrizzék a megjelenéseket és jelentsék a professzornak. Ebben az évben még nagy hiányaink vannak, de bizonyos fokig most már a jövő esztendőt készitik elő. Kedri; valóban mindent megtesznek az oktatás tökéletesitése érde­kében és mégis 4o-5o fi állandóan hiányzik és akik ottvannak is gyógyszertant tanulnak. Nyirő: a katalogus-olvasást illetően közli, hogy egyszerre csak 20-25 nevet szokott felolvasni. Nála is az a tapasztalt, hogy a tanfegyelem nagymértékben lazult és a hallgatóság óra alatt gyógy­szertant tanul. Zoltán: óráján rászólt egy hallgatóra, hogy mit olvas, a legter- mészetesebb hangon mondta, hogy gyógyszertant. Petrovszkij; szigorúbban kell bánni a medikusokkal. A félév ele­jén nála is voltak ±g ilyen fegyelembontók. Észrevette egy elő­adás alkalmával, hogy egy nő kötött, egy fiatal ember epdig be_ szélgetett, megszakította az előadást és kérte, hogy fáradjanak az első sorba, az előadás szünetében behivta őket magához és megkérdezte, hogy mi volt az oka fegyelmezetlenségüknek. A lány azt mondta, ho5y ő minden előadáson kötni szokott és ha ez za­varja a professzor urat, illedelmesebben szóljon rá. Nagyon ko­molyan ^beszélgetett velük, mire a lány sirni kezdett, ezt min­denki észrevette az órán és azóta soha sem fordult elő ilyesmi. A gyakorlat alatt végigjárja a csoportokat és ugyanezt csinálja az adjunktus is és ennek az a következménye, hogy készülnek a ,\\/j gyakorlatokra. Az a véleménye, hogy igazságosan, de szigorúan ' 1 kell bánni a medikusokkal minden tanszéken és akkor nem fog elő-

Next

/
Thumbnails
Contents