Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar - tanártestületi ülések, 1949-1950
1950. augusztus 17., X. rendkívüli ülés - Miniszteri leiratok, elnöki előterjesztések
BUDAPEST, IX.JÜZOLTO-U. 58. TELEFON: 138-143 Dr.Kiss Kerencz beadványa az anatómiai előadások ás gyakorlatok rendkívüli lecsökkentese tárgyában. T.K A K! A következő 1950-51.tanév I. II. felére a rendszeres anatómiai előadások heti két órában, az anatómiai gyakorlatok pedig heti négy órában állapíttattak meg az I. éves hallgatók részére. Orvosi Karunk megalapítása, vagyis az 1770-11.-i első tanév óta legkevesebb heti öt órában volt megállapítva Karunkon ugyanez a tárgy. A megelőző két tanévben az u.n. tanulóköri éra alatt az anatómia elméleti és gyakorlati oktatása heti húsz /20/ órában történt, ami a gyakorlatban túlzásnak bizonyult. A rendszeres anatómiát a legminimálisabb keretek között sem lehet heti két órában két féléven át előadni és amiképen fokozódó felzúdulás támadt a hallgatóságban a tanulóköri heti húsz óra miatt, ugyanúgy biztos elégedetlenségre fog vezetni a heti két órás előadás, melyen a legnagyobb lerövidítés mellett is osak egy-egy kiragadott fejezetet adhatnánk elő, az anyagnak kb. fele pedig elősdatlan marad. Az anatómiának az I.éves galljgatóságra nézve teljesen új három dimenziós természete, valamint a tárgy nagysága és nehéz volta miatt a jó tantermi előadás veti meg a tanulás alapját. Az ott nyert impressziókkal nyúl hozzá a hallgató tankönyvéhez, valamint bonotermi preparátumához. Az anatómia tanításában immár negyed évtizedes tapasztalásom alapján közölhetem,hogy a hallgatóság kedvetlenül és sokszor tehetetlenül áll a tanteremben le nem adott fejezettel szemben. A heti négy óra bonotermi gyakorlat csak az esetben oldaná meg sikeresen a tanítást, ha olyan bőséges boncolási anyag állana rendelkezésünkre, hogy a bonctermi időben valamennyi hallgató egyszerre és sürgős tempóban boncoljon, amit a oonctermi anyag fokozódóan való lecsökkenése lehetetlenné tesz. A boncolási anyaghiányt csakis elnyujtottabb és demonstrációkkal kiegészített tanítás tudná ellensúlyozni, amire ma a tanrend szerint idő nincs. Midőn fentieket mint szakprofesszor kötelességemnek tartom a Kar tudomására hozni, egyszersmind kérem, hogy a Kar találjon módot a rendszeres anatómiai előadásoknak legalább heti négy órára és a gyakorlatoknak legkevesebb heti hat órara való kiegészítésére. Tájékozásul közlöm még, hogy jövő félévi tanrendünkben az I.éves hallgatóknak a fizika az anatómiával azonos óraszámban, vagyis heti hat órában adatik elő, míg a kémiára kétszer annyi, vagyis heti négy órai professzori előadás és heti hat órai gyakorlat esik, vagyis az anatómia heti összesen hat tanítási órájával szemben a kémia heti tíz órát kapott. Az a körülmény, hogy a II.éves hallgatók is az I.évesekhez hasonlóan heti két órában hallgatják az anatómiát és heti négy órában boncolnak, nem tehermentesíti az I.évesekkel szemben fennálló kötelezettségünket, mert a II.éveseknek ugyancsak csökkentett óraszáma épen hogy elég lehet a tájanatómia elsajátítására, valamint az első évből mindig fennmaradó anyag /pl.központi és periphericus idegrendszer/ pótlására. A T. Kar iránt Budapest,1950.augusztus 16.