Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar - tanártestületi ülések, 1949-1950

1950. augusztus 17., X. rendkívüli ülés - Miniszteri leiratok, elnöki előterjesztések

Dékán jelenti, hogy a mikroszkópok javitása megindult, ezeknek anyagi fedezetét szintén a gazdasági igazgatóság vállalta. Dékán jelénti, hog^ a kar a Tanács utján a Népjóléti Miniszterium- tól véleményadás végett az alábbi átiratot kapta: 6832/1949-50 A népjóléti minisztérium részéről felmerült - az orvosi és mérnöki munka jövőbeni összehangolása érdekében - annak szükségessége, hogy a műszaki egyetemi oktatás keretében környezetegészségügyi, az orvostudományi oktatás keretében pedig műszaki előadásokat kell a hallgatók részére tartani. - A népjóléti minisztériumnak ugyanis az a tapasztalata, hogy a kivitelező mérnököktől gyakran távol ál­lanak a gyakorlati^életben a közegészségügyi problémák, holott ezek ismerete feltétlenül szükséges, hogy a kivitelezéseknél a közegészségügyi követelmények is biztositassanak. - Ugyancsak fon- tosés szükséges orvosképzésünkben is az, hogy az orvosok bizonyos közegészségügyi vonatkozású műszaki ismeretekre tegyenek szert. A műszaki egyetemen ajánlatos volna a VIII.féléves épitész és kultur mérnök hallgatóknak egy féléven át /kb 2o órában/ járvány­tant és környezetegészségügyet előadni. Az előadónak olyan higié­nikus orvbsnak kell lenni, aki a műszaki kérdéseket is jól ismeri. Az orvostudományi egyetemen a X.féléves hallgatóknak 2o órában közegészségügyi vonatkozású műszaki ismereteket kell előadni, olyan mérnöknek, aki a közegészségügyi ismereteknek is birtokában van. Mindkét egyetem egyes szakértőivel történt szóbeli tárgyalásokis megerősitik, ho^y a kezdeményezett oktatás megszervezése és köte­lező kollégiumként való bevezetése feltétlenül szükséges." Dr.Dabis László mb.intézeti vezető javasolja, hogy ezt a kezdemé­nyezést a tanártestület elvileg fogadja el, mert a kérdés fontos­sága nyilvánvaló. A kikerülő orvosgenerációnak rendkivül kicsiny a műszaki érdeklődése. Amig azonban a közegészségügy végleges kialakulása meg nem történik gyakorlatilag azzel a kérdéssel nem tudnak foglalkozni. A X félév jelenleg nagyon meg van terhelve, legfelejebb a közegészégtani oktatás keretében tudnának műszaki egészségtant közbeiktatni. dr.Babies Antal dékán javasolja, hogy elvileg a tanártestület fo­gadja el és a részletes kidolgozást bizza a Közegészségtani Inté­zet vezetőjére, az OKI-ra és a Népjóléti Minisztérium szakemberére. Kar a javaslatot elfogadja. Dékán felkéri dr.Rusznyák István ny.r.tanárt, hogy ismertesse ber­lini utjának tapasztalatait a német Tudományos Akadémia jubileumá­val kapcsolatosan. dr.Rusznyák István n,y.r. tanár beszámolójában közli, hogy az Egye­sült Államok kivételevei minden nép képviseltette magát az Akadé­mia 25o éves fennállásának ünnepségén. A magyar delegációt nagyon kedvesen fogadták és nagy az érdeklődés Magyarország iránt. Be­szél az Akadémiához tartozó tudományos intézetekről, amelyek kö­zül többet megtekintettek. A berlini életről, a tudomány fejlő­déséről, nevesebb orvosprofesszorok működéséről, a kettéosztott Németország problémájáról, a keletnémetországi ipar és tudomány fejlődéséről. Közli, hogy most kötötték meg velük a kulturális szerződést, mely mődot ad arra, hogy kiváló szaklapokat lehessen onnan rendelni. Érdekes ujitásra hivja fel a figyelmet éspedig az egyetemi"nyilt ajtó napjára”. Bizonyos időközönként rendeznek ilyen napokat, amikor az egyetem mindenki számára nyitva van, meg­hallgathatja az előadásokat, megtekintheti a klinikákat stb. Na­gyon ajánlja, hogy ezt a hasznos szokást itt is vezessék be. Dékán megköszöni az érdekes beszámolót.

Next

/
Thumbnails
Contents