Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar - tanártestületi ülések, 1949-1950
1950. február 14., VI. rendes ülés
NAPIREND ELŐTT Dékán üdvözli a Kar megjelent tagjait, a határozatképességet megállapítja, az ülést megnyitja, a f elveendő jegyzőkönyv hitelesítésére dr.Haynal.Imre és dr.Hedri Endre ny.r.tanárokat kéri fel. Dékán javasolja, hogy a folyó tanév VII.rendes ülését a kar 195o március 14.-én tartsa meg. ■Áj fok napirend előtt dékán néhány szóval megemlékezik Budapest fel- szabadulásának öt éves évfordulójáról. A Kar tagj-ai előtt nem kell külön részletezni azokat a borzalmakat, amelyeket Budapest népe az ostrom alatt kiállott, mert azt nem fogja soha senki sem elfelejteni. - Fexszabadulásunkat a dicsőséges vörös hadseregnek köszönhetjük és hálával kell gondolnunk a hősi hadseregre és annak nagy és bölcs vezérére Sztálin generalissimusra. A Kar dékán bejelentését lelkesen veszi tudomásul. Dékán jelenti, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr.Zinner Nándort a Pázmány Péter Tudományegyetem Orthopaediai tanszék vezetőjévé, egyetemi nyilvános rendes tanárrá 1949. november 29.-én IV. fizestési osztályba kinevezte. Dékán meleg szavakkal üdvözli Zinner Nándor professzort kinevezése alkalmával és .eljövendő munkásságához sok szerencsét és sikert kiván. Üdvözli abból az alkalomból is, hogy betegségéből meggyógyult és újra. megjelenthetett a kari ülésen. Dékán üdvözli a kari ülésen első Ízben megjelenő dr. Törö Imre és ’dr.Bálint Péter professzorokat és feltétlenül hiszi, hogy értékes munkásságuk a Kar javára fog szolgálni. ■ Dékán a következő szavakkal üdvözli az uj.professzorokat: ’’Tisztelet Tanártestület! Egyszerre három uj professzort van alkalmam üdvözölni akkor, ami kor elkezdik egyetemi oktató munkájukat. Úgy gondolom, nem érdek télén, ha valmi olyan kérdést vetek fel, ami az egyetemi profesz szórók munkájának elindulásakor nem volt szokásos, t.i.hogy azok nál, akik tanítanak nevelésmódszertani kérdések felmerülhetnek. ' Én azt hiszem, hogy. a szakmai oktatás mellett nem szabad a nevelőmunkát egy pillanatra sem szem elől tévesztenünk. Én igen sokat, sokszor talán erőmön és időmön túl foglalkozom az ifjúsággal és ma már alig van orvostanhallgató, akit legalább látásból ne ismernék, de igen sokkal személyesen is van kapcsolatom. Tőlük tanulom meg pl. azt, hogy az egyes tárgyakhoz való viszonyuk igen nagy mértékben függ az előadó tanárhoz való^viszonytól. Tévedés volna azt. hinni, hogy ezt a viszonyt a^jó vagy ke- vésbbé jó előadási módszer szabja meg. Egészen másról van szó. Ez a viszony azt jelenti egyszerűen, hogy^az^ifjúság a profesz- szoraiban nemcsak a szakmai képzőt látja és érzi, mondjuk^ösztönösen érzi, hanem tanárának magatartását, jellemét, egyéni tulajdonságait erősen figyeli, sőt azt merem állítani, .hogy elsősorban ezen keresztül viszonylik a szakmai előadáshoz is. Ebből természetesen következik az, hogy professzorainknak a szakmai képzés mellett egyéniségükből fakadóan úgy kell nevelniük, hogy a fiatalságban kifejlesszék azokat a^tulajdonságokat, melyekre egy osztálynélküli társadalomnak szüksége lesz. Tévedés volna azt hinni, hogy az legyen a törekvésünk, hogy mindenkit egyformára szabjunk és standardizált, sablonos embertypuso- kat próbáljunk nevelni. Viszont az sem volna helyes, he^jegyes
