Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar - tanártestületi ülések, 1949-1950
1949. szeptember 20., I. rendkívüli ülés - Elméleti intézetek és központi kutató laboratórium elhelyezésének tárgyában bizottsági jelentés
A Bizottság által készített terv szerint a püvészkertet Budára kellene kitelepíteni. Ez a terv nehézségekbe ütközik azért,mert a kitelepítés költségeire az 5 éves tervben nem áll megölelő fedezet rendelkezésre, A nehézségek eloszlatása céljából az értekezlet után felkerestem Gimesi Nándor professzor urat, a Botanikus kert igazgatóját,aki egyébként a helyszíni szemlén is jelen volt, és vele a kérdést részletesen megtárgyaltam. A megbeszélés eredményeképpen arra a megállapításra jutottunk, hogy a Központi Intézetek felépítését a Püvészkert kitelepítése nélkül is meg lehet valósítani. A Központi épület ugyanis jól elhelyezhető' a kert tömö-utca felé eső részében, ahol ezidőszerint üres telkek és néhány üvegház van. Különösen jól és szépen elhelyezhető az épület akkor, ha a Tömő utca és Szigetvári utca sarkán beszögelő néhány régi házból álló épületcsoportot ki lehet sajátítani és le lehet bontani. Ezen rész mindössze I.800 m2 kisajátítandó területet jelentene. Enélkül II.600 m2, ezzel együtt 14.5oo m2 kiterjedésű téglalapra lehet az épületet tervezni, annélkül hogy a Püvészkert fáit és értékes ültetvényeit el kellene távolitanunk. Ezen területen az épület jól elhelyezhető, miután tervbevett alapterülete mintegy 4.000 m2. így a Püvészkert megtarthatja füvészkert jellegét és továbbra is eleget tehet fontos hivatásának, másrészt pedig a Központi Kutatóintézet számára sem jelent semmi hátrányt, ha környező park mint füvészkert működik, továbbmanve azonban sok hasznos kapcsolat is létesíthető a botanikai vizsgálatok szempontjából. Dr.Ratkóczv Nándor ny.r,tanár úgy tudja, hogy a központi kutató intézetek között központi röntgen klinika is szerepel. Kéri, hogy annak elhelyezéséről is gondoskodjék a Bizottság. dr.l3sekutz Béla ny.r.tanár tájékoztatásul közli, hogy a röntgen klinika a fi’uárvaház" terület én nyerne elhelyezést, ha a Szigony utca megszűnik. Kérjük a Vallás-és Közpktatásügyi Minisztertől nevezze ki a kis bizottságot, mert komolyan kell az épités ügyével a bizottságnak foglalkoznia. dr.Kiss Ferenc ny.r.tanár tudomása szerint a fiuárvaház területét már régen átadta a Főváros az egyetemnek utána kellene nézni a dolgoknak. dr.Zinner Nándor főorvos szerint az orthopedia tanitása akkor eredményes, ha összefügg a nyomorék gyermek-otthonnak. Kívánatos lenne ilyen otthonnak létesítése a fiuárvaház telkén. dr .Zalka Ödön ny.r. tanár szerint tanító és kutató intézetek létesítése elsőrendű érdek. Örül ha a nyfcomorék otthon hozzákapcsolódna az Orthopediához, ez azonban végeredményben mellék- kéréds akkor, amikor vannak primär érdekek, amelyeket elsősorban kell kielégíteni. dr.Kováts Ferenc ny.r.tanár ismételten szóváteszi a tüdőgyógyászati klinika ügyét. A Kar annak idején felterjesztést intézett a Vallás-és Közoktatásügyi Miniszterhez, hogy az tíj Szent János kórházi osztálya klinikai átminősítést nyerjen, erre feltétlenül szükség van, különben az egész tüdőgyógyászat kórházi nívóra sülyed. Jelenleg nincs helyiség és nincs személyzet.