Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar - tanártestületi ülések, 1948-1949

1949. június 1., X. rendkívüli ülés - Egyéb bejelentések, indítványok

felvétetett 1949. junius hó 1.-én az orvoskari tanártestület bizott­sági üléséről. Jelen^vannak: dr.Issekutz Béla ny.r.t. elnök, dr.g.KissPál, dr.Straub F.Briïo, dr.Koczkás Gyula, dr.Sós József, dr.Faragó Ferenc ny.r.tanárok, dr.Mansfeld Géza ny.r.tanár betegségére való tekintettel távolmaradá­sát kimentette. Dr.Issekutz Béla ny.r.tanár üdvözli a megjelenteket és bejelenti, hogy a bizottságnak csak a dohánygyári telken létesítendő épület ügyében kell a kar elé javaslatot terjeszteni, mert az ötéves terv első évére vonatkozó igényeket az egyes tanszékek bejelentették. Issekutz Béla dr. ny.r.tanár Ismerteti elgondolását az uj épületre vonábkozólag. dr.g.KÍ3S Pál ny.r.tanár kijelenti, hogy miután 26.5 millió forintról van szó, lehetőség van égy uj épületre, nem tudja magáévá tenni azt a felfogást, hogy he csináljanak olyan tervet, amelyben az orvoskari központi könyvtár is elférne. dr.Issekutz Béla professzor ur kifejti, hogy a könyvtár a Gyógyszertani Intézet Tcikol főzte tó зе e's'e ton a központi épületbe úgy helyezhető el, hogy akár 500.000 kötet is el fog férni benne. Ez a massziv épület különösen alkalmas könyvtárnak, ellenben kutató intézetnek már elavult Az a terv, amelyet az alábbiakban ismertetek olyan nagyvonalú, hogy nem hiszem, hogy a tervezett épületben még a könyvtárnak is helyiség juthat na. Javasolom, hogy ezt a kérdést egyelőre tartsuk függőben és ismerte­tem azt a tervet, amely azon az elven alapul, hogy minden évfolyamnak egy tanterme legyen és minden laboratóriumi munka ugyanabban a labora­tóriumban történjék. Előreláthatólag az orvosszükséglet annyira felemel kedik, hogy 400 főre számíthatjuk egy évfolyam hallgatóit, és igy a tan termeknek cca 3.500 légköbméterüeknek kell lenniük. Hozzászámítva a szükséges mellékhelyiségeket is. Az összesen 1200 hallgató részére 60 20 személyes laboratórium lenne, a hozzátartozó folyosókkal együtt 15.000 köbméter, igy a tanitás céljára szolgáló helyiségek összesen 31.000 köbmétert tennének ki, amely egy E alakú épület közepét foglalná el. A két szárnyban lenne összesen 12 intézet, átlagosan 5.000 légköb­méter térfogattal. Ezek a következők: fizika, kémia, fiziko-kolloid- kémia, biokémia, kémikébiológia és fejlődéstan, élettan, gyógyszertan, chemotherapia, kórtan, bakteriológia és két üres intézet a jövő fejlő­dése számára. Lenne egy gondnoki hivatal, hogy az intézetek adminisztratív munkájának gondját a professzorok válláról levegye. Műszaki üzem, műszaki raktár, lenne egy vegyszer - és gyógyszerraktár, analitikai laboratórium. Orga­nikus kémiai laboratórium, speciális vegyszerek előállításának megoldá­sára. Szövettani laboratórium, mert kisárleteink sokszor nincsenek szö­vettanilag támogatva, röntgen, EKG, közös helyiségek. Mindezekre kb. 20-25-000 légköbmétert számíthatunk. Kívánatos lenne,^ hogy a kutatóknak dolgozóknak nagyrésze bentlakjon és egy közös szervvé alakulhasson. Az kell, hogy a fiatalok együtt éljenek, hogy megbeszéljék együtt problémá ikat, amelyen közösen dolgoznak és közösen gondolkoznak. Szükség van legalább 200 lakószobára , nagyobbrészben magánosoknak, kisebbrészben 2-3 szobás lakások a családosoknak, többi helyen tornaterem, úszómeden­ce, stb. hogy aki bem áll, mindent megkapjon. Ez összesen lenne továb­bi 25.000 köbméter. Szükség lenne tehat összesen 110.000 köbméterre,

Next

/
Thumbnails
Contents