Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar - tanártestületi ülések, 1945-1946/3
1946. június 25., X. folytatólagos rendes ülés - Elnöki előterjesztések
877- 14 rancsolóan szükségessé teszi a kórházaknak az eddiginél sokkal intenzivebb bevonását a kiképzésbe. ügyhiszem teljesen felesleges az itt csak főbb vonásaiban vázolt, de jól ismert kívánalmakat részletesen kifejtenem ás rátérhetek ezek megoldására vonatkozó elgondolásaim ismertetésére, amelyeket a hallgatók képviselőivel folyó hó 12-én tartott értekezlet is elfogadott. . ( j Miután az országnak első sorban általános gyakorlatot folytató vidéki orvosokra van szüksége, méltányos, hogy azok, akik erre kötelezik magukat a felvételnél előnyben részesüljenek. Javasolom tehát először, hogy azon folyamodók részére, akik vidéki orvosi gyakorlatra készülnek az 500-ra tervezett létszámból egyelőre 150 hely tartassák fenn. így tehát a felvételi kérvényben a folyamodónak nyilatkoznia kell arra .vonatkozólag, hogy a felvételét az A osztályba kéri-e, amidőn semmi kötelezettséget vállalnia nem kell, vagy a 3 osztályba, amidőn a kérvényhez mellékelnie kell a szülők által lát- tamozott , nyilatkozatot, amely szerint kötelezi magát arra, hogy orvosi tanulmánya befejezése után legalább 5-8 évig s ílépj óléti Miniszter ur által kijelölt helyen fog általános orvosi gyakorlatot folytatni. 8zen vállalt kötelezettség úgy a leckekönyvben, mint a diplomán feltűntetetndő. Második javaslatom, hogy úgy az A osoport 350 -es létszámából, mint a B, csooort 150-es létszámából 300 illetve 100 hely az érettГ ségi és osztály bizonyitványók alapján töltessék be oly módon, hogy elsősorban a jeles érettek, majd a természettudományokból különösen jó eredményt .felmutató jó érettek vétessenek fel..Nem lenne méltányos nyolc év szorgalmas tanulásával megszerzett és jól kiérdemelt j^ogot az egyetemi tanulmányok folytatására egy versenyvizsga sok mellék- körülménytől is befolyásolt sikerétől tenni függővé és egy pillanatnyi indisponáltság okozta balsikertől lerontani engedni.Az A és В csoportban fennmaradó 50-50 hely versenyvizsga alapján töltessék 085