Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar - tanártestületi ülések, 1945-1946/3

1946. április 30., VIII. rendes ülés - Elnöki előterjesztések

28 6 99 \ I tartani a Kar továbbra is az Egészségvizsgáló intézetet, illetve az egyetemi hallgatók kötelező egészségvizsgálatát? Ъ„/ ha igen, hol és milyen keretek között ? A bizottság tagjai hosszas eszmecsere és a részletkérdések minden irányban való megtárgyalása után megállapítják, hogy az orvos- tudományi kar Tanártestülete évtizedek óta foglalkozik az orvosi fa­kultásra felveendő I, féléves hallgatók megelőző kötelező orvosi vizs­gálatának bevezetésével, majd 1945 óta a Magyar Nemzeti Diákszövetség - nek a V.K.M.-héz és az egyetemi hatóságokhoz intézett memoramdumáival kapcsolatban a periodikus orvosi vizsgálatok bevezetésével is. Az Egyfctemi Tanács 1937.febr. 4-én 2761,sz,t ajatt hozott hatá­rozatával, melyet a V.K.M, 25.227/1938.IV.sz,alatt^megerősített,minden I. és VI. féléves hallgatóra kötelezővé teszi az ogészségvizsgálaton * ♦ *■ ч való részvételt^- megengedi ezenkívül, hogy minden egyetemi hallgató bármelyik félévben önként is résztvehet egészségvizsgálaton, : Ennek a rendelkezésnek a szellemében 9 év óta folynak a soro­zatos orvosi vizsgálatok a Közegészsógtani intézetben s azt lehet mondani, beváltotta a hozzáfűzött reményeket, mert évről-évre számta­lan rejtett betegségeket / főleg- vérbajt, tüdőbajt, szívbajt, vese­bajt stb,/ derített fel, amelyről maguk a hallgatók nem tudtak s küldött íe» megfelelő helyre gyógykezelésre és minden hévben több hallgatót tar­tott vissza a tanári,orvosi оз gyógyszerészi szakra való beiratkozás­tól / aktiv fertőző t—üdőgümökór, nagyfokú testi fogyatkozás,schizo­phrenia, szinvakság stb/ miatt, illetve tanácsolt más pályára. •Külföldön a legtöbb egyetemen tártéinak kötelező orvosi vizs­gálatokat és hazánkban is bennünket megelőzve a József Nádor Műegye­temen és a debreceni Tisza István tudományegyetemen. Ezek alapján a Bizottság javasolja: 1./ Az Egészségvizsgáló intézetet, illetve az egyetemi hallgatók egészségvizsgálatát, mint feltét len. szükségest, fenn kell tartani, * • 2,/ A kötelező orvosi vizsgálatot afe orvosi és gyógysze-

Next

/
Thumbnails
Contents