Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar - tanártestületi ülések, 1945-1946/1

1945. november 27., VIII. rendkívüli ülés - A bakteriológiai, kisérleti kórtani és mikrobiológiai tanszék ügye

Tekintetes Tanártestület I A folyó évi III-ik rendes kari ülésben hozott határozat alapján tisztelettel alulírott bizottságunk az alábbiakban teszi meg a mikrobioló­giai tanszék felállítására xax és betöltésére vonatkozó javaslatát. Az Általános Kértani és Bakteriológiai tanszéknek három tanszék­re való szétválasztására vonatkozó javaslatunk tekintetében az ismétlések elkerülése végett legyen szabad az előbbi előterjesztésünkre hivatkoznunk, amelyhez csak azt kívánjuk hozzáfűzni, hogy az utolsó évek kutatásai gyakor­lati szempontból is eddig nem is sejtett horderejűvé tették a baktériumok életjelenségének vitális szükségletének és az u.n. antibiotikus anyagok ha­tásának tanulmányozását, hogy valóban azt lehet mondani, hogy ma éppen úgy az orvosi kutatások előterében áll a bakterologia és annak modernebb alak­ja, amit mikrobiológiának nevezhetünk, mint amikor az Általános Kórtani és Bakteriológiai tanszék külön-külön létesült és hosszú időn keresztül mind­két intézet önállóan működött. Áppen ezen legmodernebb vizsgáló irányok teszik felette kívána­tossá és indokolttá a bakteriológiai tanszéknek önállósítását és mikrobio­lógiai tanszék néven, ami ezen tanszéknek különleges kihatását kívánja, je­lenlegi újból való felállítását. Miután ezen irányzatnak hazánkban elismer­ten legkiválóbb képviselője Dr. Ivánovics György szegedi egyetem nyilv.ren­des tanára jelentésünkben első sorban az ős személyével kívánunk foglalkozni ' Dr. Ivánovics György 1904 julius ll-én született, középiskoláit és orvosi tanulmányait Budapesten végezte, orvosdoktorrá 19<-8 szeptember 18- án avattatott. Hallgató korában a III. számú belklinika diétás laboratóriumé­ban, majd a közegészségtani és kórbonctani intézetben dolgozott. 1929-ben lépett a szegedi közegészsógtani intézetbe és ott működött 1940-1? novem­beréig mint tanársegéd, majd adjunktus. 1956-ban magántanári képesítést nyert a heveny fertőző betegségek bakteriológiai diagnózisa és járványtana cimü tárgykörből, 1940 november 1-ón a szegődi egyetem kórtani és bakter- riologiai tanszékére neveztetett ki ny.rk. tanárnak és 1943 november 15-én let u.ezen tanszéken nyilv.rendes tanár. Számos külföldi tanulmányutat. tett.

Next

/
Thumbnails
Contents