Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar - tanártestületi ülések, 1945-1946/1
1945. november 27., VIII. rendkívüli ülés - A bakteriológiai, kisérleti kórtani és mikrobiológiai tanszék ügye
Tekintetes Tanártestület ! A folyó tanévi III-ik rendes illésen Szent-Qyörgyi professzor indítványozta egy bizottságnak a kiküldését abból a célból, hogy az előtörje sz tést tegyen az általános kórtani és bakteriológiai tanszéknek két uj tanszék felállításával három részre való osztására és ezen uj tanszékeknek meghívás utján való betöltésére./A tanártestület ezen indítványt elfogadva tisz telettel alulírottakból álló bizottságot küldte ki a részletes előterjesztés megtételére. A jelenleg dr. Bélák Sándor egyetemi nyilvános rendes tanár vezetése alatt működő általános kórtani és bakteriológiai intézet a Hőgyes Endre utca 7/9 szára alatti kétemeletes épületben van elhelyezve, úgyhogy ennek az épületnek emeletenként való felosztásával,ha szűkén is,három intézet legalább ideiglenes elhelyezhető, amig az idők jobbrafordultával a már oly régen esedékes és évtizedek óta sürgetett egyetemi építkezések elkezdődhetnek, amidőn is a tervek szerint a leégett dohánygyári raktár-épület épitini és óit/ helyére kellene egy hatalmas, sok emeletes épületet fa kísérleti orvostudományokkal foglalkozó összes intézeteket korszerűen elhelyezni. Addig is azonban karunk oktató, de különösen kutató munkájának teljesebbé tételére felette kívánatos két fiatal vidéki professzornak karunk tagjai közé való meghívása, hogy az ó)t. kiváló munkaképességükkel a tudományos kutatásüknak legmodernbbb területei is karunkon méltóan képviselve és művelve legyenek. Ezen, nemcsak tudományos, hanem gyakorlati és közegészségügyi szempontból is fontos érdekek pl. penicillin gyártás és egyéb chemotherapiás kutatás, kívánják meg Bélák professzortól azt /Ideiglenes álüozathozatalt, hogy nagy és szépen felszerelt intézetét két másik professzorral megossza. Annális inkább lehet ezt a kívánságot támasztani, mert hosszú időn át ez az intézet két professzornak vezetése alatt, mint általános kórtani és ettől független bakteriológiai intézet működött és mindkét professzor ezen idő alett is sok kiváló eredményi produkálásával bizonyította, hogy az Iniá épület két intézet elhelyezésére is alkalmas.