Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar - tanártestületi ülések, 1945-1946/1

1945. november 27., VIII. rendkívüli ülés - A bakteriológiai, kisérleti kórtani és mikrobiológiai tanszék ügye

4 DÉKÁN köszönettel veszi a javaslato­kat és azokat végre fogja hajtani. 1540/1945-40. Angelova Ivana Kocseva orvostanhallgató utoljára az 1 943-44. tanév II.- f elében volt karunk hallgatója, iktatásának hatálya tehát az 1944-45. tanév II. felének végén lejárt.Arra kér enge­felentkezhessék. délyt, hogy a decemberi I.orvosi szigorlatra /. 1“múltban a tanár­testületünk határozata alapján csak beiratkozott , vagy iktatás hatálya alatt álló orvostanhallgató bocsáttatott szigorlatra. A szigorlati szabályzat ebben a tekintetben nem intézkedik. A nehéz és rendkivüli időkre való tekintettel és átmenetileg en­gedélyt Lehetne adni ilyen hallgatónak a szigorlat letételére.az­zal a megszorítással, hogy a megszakítás 4 félévnél több nem lehet. DÉKÁN: A vonatkozó kari határozatot módunkoan van megvál­toztatni. Ezt javasolja. egészségügyi miniszter előadás tartására hiVtá meg Bukarestbe.Ezzel kapcsolatban folyó évi december hó 5rtől kezdődően 8-10 napi sza­badság engedélyezését kéri. Távollétében Angyal Lajos dr. hely ette* siti. Dr.RUSZNYÁK 13T VAN :ny.r. tanár hasonló bejelentést tesz az­zal, hogy Őt távolléte akatt Kolta Ervin dr.magántanár fogja helyet­tesíteni. DÉKÁN:felhivásara Issekutz Béla dr.ny .r.tanar előterjeszti a Bizottság jelentését a bakteriológiai, kísérleti kórtani, valamint a mikrobiológiai tanszék ügyében. A Kar elfogadja Dékán javaslatát. Dr.KORÁNYI BÉLAtc.rk.tanár jelenti, hogy K*Bagdasar román A Kar örömmel veszi tudomásul a bejelen­téseket és a kért szabadság megadásához hozzájárul. / Lásd a jegyzőkönyv végén /.

Next

/
Thumbnails
Contents