Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar - tanártestületi ülések, 1945-1946/1

1945. szeptember 18., I. rendes ülés - Miniszteri leiratok

15 / Dr.RATKOCZY NÁNDOR ny.r.tanárnak az az aggodalma, hogy nem sok hallgatója lenne e stúdiumnak, hiszen a hallgatók amúgy is túl vannak terhelve. DÉKÁN kéri, hogy azok, akik Dr.Issekutz Béla ny.r.tanár javaslatát elfogadták, karfelemeléssel szavazzanak. 4-*en szavaz­tak " igen”-el. Az ellenpróba során Dr.Ratkoczy Nándor ny.r.tanár javaslatát 5-en fogadták el. E szerint tehát a Kar elvetette Dr.Issekutz Béla ny.r.tanár javaslatát. DÉKÁN Dr.Ratkóczy Nándor ny.r.tanár javaslatára tér át. A múlt kari ülés Dr.Szent-Györgyi Albert ny.r.tanár kérésére úgy határozott, hogy kérni fogja miszerint az elmekórtani tanszék­re ne Írja ki a VKM. a pályázatot , illetve ha ez megtörtént volna vonja vissza, mert a kar jelöltjei: psychiatriára Horányi ,neuro- 1ogiára:Miskolczy. Időközben a pályázat kiíratott. Dr.Horányi Béla be is adta a kérvényét, majd felkereste a Dékánt és visszavonta azt, később újból kérte, hogy a pályázata elfogadtassák, minthogy a kultuszminisztérium -Horányi szerint- nem vonja vissza a kiírást. Dr.oZENT-OYÖROII ALBERT ny.r.tanár kéri, hogy a Miniszter^ nek jelentse a kar, hogy közben úgy határozott, hogy kettéosztja a tanszéket s ezért kér uj pályázati kiírást. Dr.FRIOYESI JÓZSEF ny.r.tanár javasolja, hogy küldje ki a kar a bizottságot a szóbanlevő ügyben vagy Írjon fel a Miniszter­nek, hogy a két tanszéket meghívással kívánja betölteni. Dr.ISSEKUTZ BÉLA ny.r.tanár oly megoldást ajánl, hogy a Kar egyedül Horányit jelölje a kiirt pályázat alapján az elme­kórtani tanszékre . . . Dr.RATKOCZY NÁNDOR ny.r.tanár : a tanszéket ketté kell

Next

/
Thumbnails
Contents