Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1944-1945 (HU-SEKL 1.a 73.)

1945.06.12., 6. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - Keresztféléves hallgatók beadványa

tűk - különben is szándékoznak előadni nyáron, hogy a hall­gatóság a mulasztott-kát pótolhassa , igy csupán arról van szó, hogy ezeket az előadásokat szabályosan az indexbe is fel lehessen venni és igy ez szabályos félévnek számitson. Az első félév elismerése egyébként az összes vidéki egye­temeken megtörtént, ahol azt a félév két főtárgyából letett sikeres kollokvium alapján ismerték el. A budapesti egyetem megnyitásakor is hirdetmény jelent meg az orvoskari hirdetőtáblán, amely szerint ” ez a félév két félév­nek számit" és befejeztével az első és második szigorlat letehető. mindezen indokok alapján mély tisztelettel kérjük, méltóz­­tassék a másodéves keresztféléves Ír Ugatok részére is nyári pót­félévet tartani. Tisztelettel közöljük, hogy- mint utólag megtudtuk _ nem 11, h.nem lo érdekelt hallgató van. Az újabb 5 közül 2 a G-estapc foglya volt mint orosz állampolgár 1 katonai szolgálatot teljesített 2 a front állása miatt nem tudott Pestre jutni, és ezért nem tud­tak b ir; tkozni. A másodéves .keresztféléves hallgatók nevében mély tisztelettel Ambrus lyula o.h. 3111/1944-40. Dékán bemutatja a felsőbbéves orvostanhallgatók következő beadványát, melyben nyári pótfélév tartásit kérik: Dékán Ur ! Alulírott orvostanhallgatók azzal a kéréssel fordulunk Dékán Úrhoz, hogy számunkra egy nyíri pótfélév hallgatását le­hetővé termi szíveskedjék. Kérésünk elbírálásánál szívesked­jék az alábbiakat figyelembe verer i. I.inden fakultás közül az orvoskar, ezzel együtt az or­vosképzés sínylette meg legjobbja ..yilas terrort. A hallga-

Next

/
Thumbnails
Contents